Megyefoci

2 órája

Négy meccsel indul a szezon

Az 1. fordulóra készülődnek a csapatok Fejér vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2024-2025-ös idényében. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak vezetőit, trénereit kértük egy kis esélylatolgatásra. Évek óta megszokott, az idény elején több kérdést is felteszünk a szakembereknek.

Káldor András

Nem vár könnyű kilencven perc a Mezőfalva (fekete) csapatára a Kápolnásnyék (zöld) otthonában

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

- Milyen tervekkel vágnak neki a bajnokságnak?

- Milyen változások voltak a játékoskeretben?

- Mit vár a hétvégi mérkőzéstől?

2024. augusztus 24., szombat, 17:00

Sárbogárd – Ikarus-Maroshegy

Pajor László a Sárbogárd vezetőedzője: - Legalább olyan jó szezont szeretnénk, mint a tavalyi volt, annyi különbséggel, hogy a bajnokságban nem jó a második hely, az első helyen végeznénk, a kupában pedig ismét döntőt játszanánk. Ez a két konkrét célunk. Próbáltunk igazolni ennek érdekében, úgy érzem sikerült is. A célkitűzések között volt, hogy legyen rutinos játékos köztük, aki a mérkőzés bármelyik percében tud segíteni a csapaton, valamint szerettünk volna találni olyan fiatalt, akit hosszabb távon fel tudunk építeni. Erre is megtaláltuk a megoldást. Kosztolányi Bence kifejezetten tapasztalt játékosnak mondható, akinek erőssége, hogy bármikor bevethető, akár egy kész csapatba is. Nagyon jól támadja a kaput, mindenféleképpen egy ilyen előre játékban erős játékost szerettem volna. A fiatalok közül Enyingről Kizlinger Zalán, Balatonfűzfőről Bíró Patrik érkezett, Gelencsér Zsoltot a Videoton Baráti Kör Egyesület csapatából igazoltuk, valamint az egyik kapusunk abbahagyta nagypályás labdarúgást, helyére Dőry Gergő jött az Ikarus-Maroshegytől. Jó csapatnak tartom az Ikarust, tavaly is jól játszottak, kifejezetten jó momentumaik voltak ellenünk, de mindkét ellenük vívott mérkőzést sikerült uralnunk, és meggyőző győzelmeket arattunk. Bennük van a meglepetés, kíváncsi leszek, hogy most milyen kerettel érkeznek. Sok fiatal volt náluk, tehetséges és ügyes játékosok, akik bárkit meg tudnak tréfálni, ezért maximálisan komolyan vesszük a találkozót. Minden egyes mérkőzés előtt azt fogom mondani, hogy a győzelemre törünk, és ahogy eddig is, szeretnénk ezt látványos és eredményes játékkal, sokgólos összecsapáson kamatoztatni. Ettől függetlenül nehéz mérkőzésre számítok, hiszen nem ismerem őket, nem tudom mire képesek, ám csak a győzelem elfogadható tőlünk. A főpróba jól sikerült, a kupában, Szabadegyházán kemény és harcias hazai csapatot tudtunk magabiztosan legyőzni a jó első félidei játékunknak köszönhetően. Tudtuk azt, hogy körülbelül mire számíthatunk, azt is kaptuk, de így is azt kell mondanom, hogy nem volt egyszerű meccs.  

Csór Truck-Trailer – Bodajk SE

Pécsi László a Csór Truck-Trailer vezetőedzője: - Az elmúlt két évben mindkétszer a 11. helyen végeztünk, nem akarunk nagyon nagyokat ugrani előre, és sokat vállalni, ám mindenképpen az első tízben szeretnénk lenni az év végére. Ez a mostani nyár igen forró volt számunkra abból a szempontból, hogy igen nagy volt a jövés-menés, mivel korábban nem volt ez jellemző ránk. Négyen távoztak és hatan-heten érkeztek, Molnár Bence Pétre igazolt, Makai András Lajoskomáromba, Victor Michel Kápolnásnyékre, és Takács Zalán visszatért Pátkára. Ketten jöttek a Főnix FC-től, Takács Gergő, és és Viniczai Bence, kapusposztra igazoltuk Rapali Márkot Fehérvárcsurgóról, Spánicz Bálint Pécsváradról, míg a Mány-Bicske II.-ből Lopes Da Silva Junior Joaz tette át állomáshelyét Csórra, valamint Ács Krisztián újrakezdte a futballt, és így erősíthet bennünket. A kupában kikaptunk Bakonycsernyén, de ott minden csapatnak nehéz, főleg egy kupameccsen, amely egy mérkőzésen dől el. A kezünkben volt a találkozó egészen hatvanadik percig, de nem tudtuk lezárni, pedig lett volna rá lehetőségünk. A Csernye minden dicséretet megérdemel, mert nem adta fel, visszajött a mérkőzésbe, és a kiállítás után már nem tudtunk felállni. A Bodajk elleni találkozóra lehet azt mondani, hogy hatpontos mérkőzés, de bajnokság első fordulójában még nagyon nehéz behatárolni az erőviszonyokat, hogy mi várható. Nem számítok könnyű mérkőzésre, de hazai pályán játszunk, ráadásul Csóron falunap lesz, úgyhogy mindenképpen arra készülünk, hogy itthon tartsuk a három pontot.

Tóvill Kápolnásnyék – KK Grain KFT.-Mezőfalva

Höltzl Richárd a Tóvill-Kápolnásnyék vezetőedzője: - A klubvezetés nem határozott meg konkrét célt, helyezést, hogy hol kell végezni a csapatnak az idény végén. Egy jó társaságot akarunk összehozni, akik egymásért küzdenek. Három érkezőnk volt, Victor Michelt Csórról, a fiatal Király Ákost Csákvárról, míg  Imrefi Balázst Bodajkról igazoltuk. Egy távozónk van, Varga Dominik igazolt el a Nógrád megyei Diósjenőre. A felkészülésünk felemásnak mondható, voltak kimondottan jó mérkőzéseink, viszont akadtak olyan meccsek is, amikor azért nem lehettünk túlságosan elégedettek a teljesítménnyel és a játékkal. Aránylag jónak mondhatom az edzés látogatottságot, úgyhogy mindenképpen szeretnénk a Mezőfalva ellen itthon tartani a három pontot.
2024. augusztus 25., vasárnap, 17:00
Adony VSK – Martonvásár

Boldoczki Sándor az Adony VSK vezetőedzője: - Mint minden újonc csapatnak, így nekünk sem lehetnek nagyratörő terveink, az elsődleges cél természetesen a bennmaradás kiharcolása. Persze, azért egy kicsivel többre vágyunk, jó lenne, ha ebből aztán minél jobb helyezés jönne ki. A felkészülésünk hellyel-közel rendben volt, bár ahogy ilyenkor lenni szokott a nyaralások eléggé befolyásolták a létszámot. Ahogy szokták mondani, a puding próbája az evés, úgyis menet közben fog kiderülni, hogy mennyire volt eredményes a munka. Senki nem ment el a csapatból, független attól, hogy tavaly jó szerepeltünk erősítettünk több poszton, igazoltunk egy kapust, egy belső és egy szélső védőt, egy középpályást. Próbáltunk olyan játékosokat hozni, akik még markánsabbá teszik a csapat játékát, de arra figyeltünk, hogy ők kizárólag fiatalok legyenek. Sajnáljuk a kupából való kiesést, az biztos, hogy még egyszer ebben az összeállításban nem fogunk pályára lépni, de gratuláltam a Szabadegyházának, mert ők abban a felfogásban játszottak, ahogy egy ilyen mérkőzésen, így magasabb osztálybeli csapat ellen szükséges. Rögtön egy nagyon nehéz mérkőzéssel kezdjük a szezont, egészen biztos vagyok abban, hogy mindegyik találkozó kemény lesz itt az első osztályban. Hazai mérkőzésen, hazai közösség előtt meg szeretnénk szerezni mindhárom pontot. Úgy hallottam, hogy a Martonvásár is erőteljesen erősített, van egy nagyon jó edzőjük Gálvölgyi István személyében. Jó meccs lesz, de igazán egy ponttal nem lennék elégedett.

A Móri SE – Sárosd és a Dunaújváros FC - Enying összecsapásokra 2024. november 23., 13:00 órakor kerül sor, míg a Lajoskomárom - Ercsi Kinizsi találkozót 2024. november 24-én 13:00 órakor rendezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában