2009.04.04. 02:29
Az elmúlt év 600 képen - A díjazottak
A Műegyetem rakparti épületéből a Magyar Nemzeti Galériába megtett út pontosan jelzi, miképp változott a magyar sajtófotózás az elmúlt 25 évben. A huszonhetedszer megrendezett tárlat április végéig látható.
Hollán Ernő utca, Vietnam, Megyeri híd, Dohány utcai zsinagóga, Peking - a felsoroltakat jó néhány tehetséges fotós kapcsolja össze, kiknek képei a Magyar Nemzeti Galériában láthatók.
A Magyar Sajtófotó-kiállítás évről évre több látogatót vonz, a magyar sajtó legnagyobb rendezvénye, amely a mai magyar valóságtól eltérően mentes az acsargástól - mondta Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke.
S valóban, az árkok és elkülönülések a galériában nincsenek jelen, a fotósszakma képviselői értékelik egymás teljesítményét. A sajtófotó-pályázatra hatszáz fotós jelentkezett tizenkétezer felvétellel.
Az öttagú zsűri, élén Szigeti Tamás, a Figyelő képszerkesztője, tagjai, Kincses Károly fotótörténész, Koncz Zsuzsa szabadfoglalkozású fotóriporter, a Színház című folyóirat képszerkesztője, Pintér Márta, a Best képszerkesztője és Simon Márk, a 168 Óra fotórovatának vezetője egy héten át válogatott a képek között.
A legtöbb pályamű az emberábrázolás-portré, a természet és tudomány, a társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia, a művészet és a bulvár-humor-zsáner kategóriában érkezett.
Érdekes, hogy az előző évihez képest megduplázódott, százharmincról kétszázhatvanra nőtt a beadott sorozatok száma a társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriában, ami egyértelműen jelzi, hogy a napi hajtásban részt vevő kollégák szeretnék érzékeltetni a társadalmi folyamatokat, a mélyebb összefüggéseket is.
Tizenhárom kategóriában osztották ki a díjakat, de számítanak a látogatókra is, akik SMS-ben szavazhatnak kedvenc képükre, voksaik alapján osztják majd ki a kiállítás közönségdíját.
Az interaktivitást mutatja az is, miszerint szintén SMS-ben képaláírásokat is küldhetnek ezekhez a fotókhoz a vállalkozó kedvűek.
Együtt veled, osszuk meg egymással az élményeket, a pillanatokat jelmondattal saját felvételeiket is beküldhetik MMS-ben a látogatók a tárlat ideje alatt.
A hagyományokhoz híven a kiállítás alkalmával 1993 óta a MÚOSZ támogatásával jelenik meg Az év fotói című könyv. Az ideiben összesen százhúsz fotóriporter alkotása, köztük valamennyi díjnyertes felvétel megtalálható.
A tavalyi riportképek között látható kollégánké, Gáspár Gáboré is.
A sajtófotók jelentőségét az is bizonyítja, hogy tavaly Esterházy Péter nyitotta meg a tárlatot, idén Spiró György, aki a kiállított képeket elemezte: A fényképnél pontosabban nem lehet egy pillanatot rögzíteni.
Nem lehet egy pillanatot tárgyilagosabban ábrázolni. Éppen ez a probléma. A fénykép naturális. Az emlékezet a pillanatfelvétellel ellentétben rövidít, kurtít, hajlít, másít, hozzátold, belesző, a tárgyán állandóan dolgozik, aktív.
A fényképen lévő pillanat halott, statikus.
Az emlékezetben felidézett alak az élő emlékező miatt elevenné válik, változásra képes, dinamikus lesz, ahogy az emlékező újra meg újra alakít a képén, többnyire öntudatlanul, a saját aktuális, bevallatlan érdekei szerint.
Ritkább a jó kép, mint a jó mese.
Csakhogy a festő, a szobrász sok-sok ezer éve képes élethűen ábrázolni, nem a fényképész az első ebben a sorban.
Ha a fényképész bele tudja vinni a maga személyességét a tárgyába, akkor a képhez érzelmileg viszonyulok én, a nézője, és akkor nem hullarablás, holtakon való élősködés lesz az én tekintetemből, hanem vagy cinkosság a képet alkotóval, vagy őszintén ellenséges viszony.
Ahhoz, hogy én ártatlanul lehessek befogadó, a fényképész aktív munkája kell. Nem tudom megmondani, hogy ez miben áll.
Lehet, hogy a fényképésznek napokig kell egy magaslesen kushadnia, hogy két sas párharcát a közvetlen közelből el tudja csípni.
Lehet, hogy hegytetőre kell gyalogolnia a politikussal, akinek a lelkét szarkasztikus képben tárja elénk.
Lehet, hogy sok száz képet készít egy tüntetésen, és abból egyetlen alak lesz emberi és mindenkinek személyesen ismerős, a magas férfiak hasa és melle közé szorult alacsony, idős hölgy, de ő aztán nagyon.
Hogy szándéktalanul elsütött gépből jó kép származzék, azt nemigen tartom elképzelhetőnek. Elfogulatlan emlékezés nincs; aki elfogulatlan, az már nem is él.
A sajtófotós persze képi közhelyek között botorkál, bármerre is jár, a sajtófotózásnak megvan immár a százötven éves, nyomasztó hagyománya, amely a korábbi, még rajzolt sajtó közhelyeire épült, és ez legalább annyira bénító, mint a reflektálatlan naturalizmus műfaji adottsága.
A modern sajtó élősködik, elvégre üzlet. Eszközök a szenvedő emberek, hogy pénzt lehessen kaszálni általuk - és nem nekik -, vagy valamilyen ellenükre való ideológiát lehessen támogatni.
Bármennyire kínos, a néző utólag szintén felelőssé válik. Ha elszégyelli magát a képet nézve, még jó néző, akit rossz ízléssel és embertelen szemlélettel bombáznak folyamatosan.
A PLT különdíját Kázmér Judit stratégiai ügyvezető nyújtotta át a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek, Móricz Simonnak, a Népszabadság munkatársának.
A MÚOSZ Nagydíját a legkiemelkedőbb teljesítményért: Takáts Péter (felső képünkön), a Bors fotósa vehette át Dunaszerdahelyi pokol című összeállításáért.
Az André Kertész Nagydíj a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért ítéltetett Dezső T. Tamás szabadúszó fotóriporternek Panel című képeiért.
A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek Mudra Lászlót választották. Sport kategóriában az első díjat (a Cseh Lászlót ábrázoló fotóért) Cseh Dániel kapta.