2009.10.25. 09:59
Váncsa István közreadta 30 éve őrzött receptjeit
A székesfehérvári áruház földszinti könyvesboltjában dedikálta szakácskönyvét az ismert újságíró, publicista, Váncsa István a minap. Lassan mindenki ír és kiad valamilyen szakácskönyvet, itthon és külhonban egyaránt, de Váncsa valóban főz, s valóban a saját recepjeit adta közre nyomtatásban.
Bátorságra vall mindazonáltal, hogy a könyvön kívül és belül amúgy nincs semmi hókuszpókusz, például képek egyáltalán. A vastag kötet borítóján az áll, hogy Ezeregy recept, s ennyi is van benne, amiket viszont ő maga gyűjtött és írt le legalább harminc év alatt, de inkább több, mert gyermekkora óta főz. Nem szokványos eset a magyar és vidéki fiúknál, ha csak nem szakácsnak születnek, hogy főznek, mert legföljebb disznótorkor, bográcsozásképpen vagy vadászati alkalmakkor ragadnak a férfiak fakanalat. Az idén hatvanéves Váncsa István Biharnagybajomban született, édesanyja varrónő volt, az édesapja asztalos, ő maga pedig egyedüli gyermek, azaz egyke.
És kuktáskodott az édesanyja mellett. Így kezdődött, mesélte, míg hózentrógeresen üldögélt a könyvesboltban, s fogadta a dedikálásra hozzájáruló hölgyek bókjait a humorát, a mosolyát és a főzéstudományát illetően. Hogy a sors határozza-e meg életünket, vagy életünk sorsunkat, az Váncsa főzési karrierje tekintetében is eldöntendő kérdés. Igen fiatalon, húszévesen megnősült, ez régebben jobban járta, mint manapság, ráadásul maradt is első feleségével együtt, ám az asszonyka egyáltalán nem tudott főzni. Állítja ezt a férj szeretettel, s csöppet sem szemrehányón, s hogy azóta is ő főz. Ezért. De mi lett volna, ha a hölgy tud? A kérdés teoretikus, nincs rá válasz, Váncsa István pedig nemzetközi szinten is gazdag és sokszínű receptgyűjteményét adta közre, amelyben egyetlen egy étel kivételével valamennyi ételt személyesen el is készített! A leírások tehát nem összeollózott, összeszedegett, mozaikszerűen összerakott receptek, hanem a saját leírásai. Megjegyzéseivel, ajánlásaival, stílusával. Mert a receptírásnak is van stílusa, ha olyan valaki írja. Hogy melyik az az egy? A 207-es, a Lady Morganról elnevezett angol halleves. Nem is kellett volna megkérdezni tőle, hiszen a többi ezer az izgalmas. A rózsaszínű durbincs roston, a pulykamell fehérboros zöldbors mártásban, a tűzdelt vadliba közönségesen, vagy a töltött bárányszegy. A magyar konyha remekeiből a kevésbé ismerteket vetette papírra, de ahhoz és a többiekhez is valamennyi hozzávaló beszerezhető itthon is. Ami harminc éve még kicsit necces volt, mondta, ma már nem az.
