2010.07.20. 10:17
Biszku, aki nem kér bocsánatot - Fehérváron is bemutatták a filmet
FMH - Jót tett ennek a filmnek - a címe Bűn és büntetlenség, rendezte Skrabski Fruzsina és Novák Tamás - a körülötte kialakult cirkusz.
Természetesen a Biszku-filmről van szó, amelyet az Uránia mozi vetített volna, ám miután a főszereplő perrel fenyegetőzött, a mozi lemondta a bemutatást. Aztán egy presszó mégis felvállalta az ügyet, és akkora volt az érdeklődés, hogy egymás után többször is meg kellett ismételni. A kíváncsiság azóta sem csökkent, mindezt bizonyítja, hogy csütörtökön este Fehérváron annak ellenére megteltek a széksorok, hogy valósággal szaunává változott a Szent István Terem. (A vetítés végére egyébként megérkezett a rendezőpáros egyik tagja, Novák Tamás, és válaszolt néhány kérdésre.)
A Bűn és büntetlenség méretes sajtóvisszhangot, vitát váltott ki. Az üggyel a parlament kulturális bizottsága is foglalkozott, ahol a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesülete tiltakozott amiatt, hogy Biszkut a rendezők félrevezették. Az előzményekhez tartozik, hogy a Mandiner alkotócsoport tagja, Skrabski Fruzsina 2008-ban Kommunisták, reszkessetek címmel írt egy blogbejegyzést, amiben még élő, megszólaltatható kommunistákat keresett. Majd Novák Tamással együtt megtalálták és álnéven felkeresték Biszkut,azzal, hogy ők a Beregi Ifjúsági Egyesület tagjai, és Márok(papi) nagy szülöttjéről akarnak interjút csinálni egy készülő almanach számára. A 89 éves Biszku belement. Szakmailag ez jelenti a film talán legtámadhatóbb részét, vagyis az, hogy erkölcsös-e átverni egy idős embert, a dokumentumfilmek készítésének legfőbb íratlan szabályait.
Az alkotók válasza: kénytelenek voltak ezt a megoldást választani, különben nem tudták volna szóra bírni az 1989-ben nyugdíjba vonult, azóta rózsadombi otthonában teljes visszavonultságban élő, senkinek nem nyilatkozó volt politikust. Ráadásul nem akárkiről van szó: Biszku 1957-61 között volt belügyminiszter, és az '56 utáni véres, kegyetlen megtorlások egyik fő irányítójának tartják. Igazi keményvonalasnak, aki az MSZMP KB zárt ülésein többször felszólalt annak érdekében, hogy a bíróságok súlyosabb ítéletet hozzanak, több fizikai megsemmisítést követelt. A megtorlásban részt vevők felelősségre vonása pedig Magyarországon sajnálatos módon az elmúlt húsz évben elmaradt.
Valóban nagy falat tehát, kitűnő téma, óriási lehetőség. Mert a rendezőknek sikerült hosszú beszélgetésre bírniuk Biszkut, még azok után is, hogy felfedték kilétüket. A páncélt azonban nem sikerült lefeszegetni róla, mert oly koherens elméletet, megingathatatlan védőburkot épített maga köré, amelyen Skrabski és Novák nem tud áthatolni. Nem tudják rávenni arra, hogy most, 2010-ben bocsánatot kérjen az egykori áldozatoktól, a börtönbe zártaktól, a hozzátartozóktól, az országtól. Nincs bocsánat és nincs bocsánatkérés.
A legfőbb probléma éppen ez a Bűn és büntetlenséggel. Volt egy lehetőség, hogy megismerjük egy olyan ember motivációit, jellemét, hozzá sok, már csak az ő emlékezében élő részletet, amely tágíthatta volna a történelmi tudatot, ismereteket nyújthatott volna a rettenetes évekről, a rendszer működéséről. Nem sikerült, több okból: a szembesítés gesztusának túlhajszolásából, az önfényezésből. Az oda nem illő bohóckodás, gúnyolódás, de leginkább a gyakran lelepleződő, álnaivitásnak látszó felkészületlenség miatt. Kár, mert a filmnek vannak katartikus és kifejezetten jól sikerült részei - Fónay Jenő döbbenetes emlékei, Biszku egymásra vágott nyilatkozatai -, ám éppen a lényeg marad ki. Bosszantó, mert az alkalom nem tér vissza. Még annyit: a magam részéről inkább publicisztikának tekintem a Bűn és büntetlenséget, és minél több helyen bemutatnám, hogy a körülötte máris kialakult mítosz tisztuljon.