Mézzel, áfonyával - Lőrinczy Attila sosem készült könyvet írni

S most, három év után ismét őt volt az, aki az 1956. október 23-a 57. évfordulója alkalmából a kötetről, s az íróról rendezett beszélgetésen a közönséget kalauzolta. Az író szándékában, s magában a megélt történelemben is, hiszen a Méz és áfonya a korábban alpolgármesterként működő, ma már nyugdíjas Lőrinczy '56-os emlékeit, s tágabb összefüggésben az egész korszakot, előzményeit, hatásait élhetjük újra a könyv lapjait forgatva. A kötet majdnem 40 évet fog át, hiszen a '80-as évek végéig követhetjük nyomon a sokáig tanárként dolgozó szerző sorsán keresztül a magyar történelmet. A beszélgetésnek Herczog Edit képviselő Fő utcai irodája adott otthont.

- Minden nemzet olyan ünnepeket kap, amilyeneket megérdemel - kezdte a délutánt Szele. - Nincs szerencsénk az ünnepeinkkel. Mindig olyanok kerítették a hatalmukba azokat, akiknek nem szabadott volna ilyesmivel foglalkozniuk. Sajnálatos, hogy mindig egyetlen ember gondolatvilága, akarata határozta meg, többek között 1956-ot is.

Pedig 1956. manapság eklektikus panoptikumként él a magyarságba - fejtegette tovább a beszélgetőtárs Szele. A nemzetet, az embereket a belátható közelmúltban összefogó események nyomában a legnagyobb széthúzás, közéleti anarchia tapasztalható napjainkban. Aminek az összefogásról kellene szólnia, messze másról beszél.

- Engem éppen ezért újra és újra megfog a könyv filozofikus jellege, azt gondolom, ez a legfontosabb értéke Lőrinczy Attila írásának.

- Pedig sosem készültem e kötet megírására - vette át a szót a szerző maga. - 1998-2002. között, alpolgármesterségem idején, éppen hivatalomnál fogva minden 1956-os szervezett ünnepséget végigálltam. Volt, hogy hátat fordítottam és otthagytam az egészet. Nem bírtam hallgatni az elferdítéseket, hiszen nekem megvolt a magam 56-ja, amit egy idő után aztán egyre inkább meg akartam írni. Megírni, hogy legalább én magam ne felejtsem el.

- Hazugságokkal nem lehet együtt élni. Ha nem beszélek az igazságról, nincs jogom másokról sem beszélni. Azt hiszem, ez lehetne a könyved mottója.

- Ezzel kapcsolatban mindig eszembe jut a következő: az univerzumnak nagyon szigorú törvényei vannak, de ennek ellenére ezeket az ember állandóan felül akarja írni. Hiszek a Panta Rhei-ben, azaz abban, hogy minden törvényszerűen változik, s azt vallom, el kellene jutnunk ahhoz a felismeréshez, hogy az univerzum törvényei ránk is vonatkoznak, azok alól nem bújhatunk ki, akár tetszik, akár nem.