Kepes András: lesz még jobb a televíziózás

- Mikor nézett utoljára tévét?

- Jó ideje nem nézek tévét, legfeljebb, ha találok egy-egy jó filmet. Régebben szakmai kíváncsiságból megnéztem az új műsortípusokat, de rájöttem, hogy nyilván nem én lehetek a célközönség, mert hamar eluntam őket. Alkalmanként belenézek a hírműsorokba, de vagy politikailag elfogultnak vagy túlságosan bulvárnak érzem a híradásokat, így aztán sajnálom rá az időmet, és a híreket inkább az interneten futom át, vagy egy-egy szakmailag színvonalasabb politikai-gazdasági elemzést olvasok helyettük. Sokan most furcsállhatják, de a mi családunkban háttérbe került a tévézés, beleértve a gyerekeket is: inkább olvasunk, jó filmeket nézünk, beszélgetünk, játszunk, zenét hallgatunk.

Fotó: Koppán Viktor

- Jelenleg a Budapesti Kommunikációs- és Üzleti Főiskola dékánja. A tévé nagy doyenje televíziózást nem tanít. Ahogy mondta: Nem tudom azt tanítani, ami most állítólag kell, amit meg én tudnék tanítani, az állítólag nem kell . A gyakran hangoztatott értékválságra gondolt ezzel, vagy egyszerűen arra, hogy alapjaiban megváltoztak a médiafogyasztási szokások.

- Valamelyest, azért tanítok televíziózást is, de azt valóban nem szeretném tanítani, ami állítólag most kell . A hallgatóimnak azt szoktam mondani, ne olyan műsorokat készítsenek, amilyeneket látnak, hanem amilyet a szívük szerint látni szeretnének. Meggyőződésem, hogy lesz még jobb televízió. Ha nem is a megszokott csatornákon, de az interneten és más új felületeken biztosan.

- Ha még a televízióban dolgozna, hogyan változtatna ezen az új irányon?

- Ha rajtam múlna, akkor a televízióban nem bűnesetekről, ócska celeb-hírekről vagy elfogult politikai üzenetekről szólnának a hírműsorok, hanem valódi információkról, hogy a nézők értsék, tudják, mi zajlik az országban. Sokkal több kulturális, szórakoztató és gyerekműsor, film, színházi közvetítés lenne, mert ma már az emberek többsége számára megfizethetetlen a kultúra, és lassanként szellemileg leépül az ország.

- Ön nyilatkozta: a hülyeség és a magas kultúra között van egy szegmens, ezt próbálom mindig megtalálni . Azt már én teszem hozzá, hogy: és a különbözőségekben az azonosságot. Ettől lehettek széles körben nézettek a műsorai. A siker a különleges nézőpontok megtalálásán múlik?

- A siker azon múlik, megtaláljuk-e azt, ami az embereket érdekli. Egy régi televíziós mondás szerint sosem szabad túlbecsülni a nézők műveltségét, és nem szabad lebecsülni a nézők intelligenciáját. Sok közönségtalálkozóra járok, kis falvakba is, és azt tapasztalom, hogy sokan igényelnék a színvonalas műsorokat. A Desszert, a Világfalu egykori közönsége most is megvan, csak már nincs mit nézniük.

- Ön a főiskolán dokumentumfilmeseket is oktat. Mit mond a végzős tanítványainak? Mihez kezdhetnek tudásukkal?

- A médiában, a dokumentumfilmben vannak örök alapértékek: a tények és az emberek tisztelete, a fordulatos, izgalmas feldolgozás, a szakmai alázat. Ezt kell megtanulni, aztán mindenki eldöntheti, mit kezd vele. Most zajlanak nálunk is vizsgavetítések. Sok tehetséges alkotás születik, ezek közül nem egy kijut a legjelentősebb világversenyekre is. Ezek a fiatalok majd kiharcolják, hogy ne csak a selejt érvényesüljön.

- Riportkönyvei után megszületett első regénye. A Tövispuszta magyar és angol nyelven is toplistás. Nekem azért tetszett, mert ebben a 20. századi magyar történelem zaklatottságának számos kérdését sikerült egyértelművé tennie. Nehezen találom meg viszont benne az Ön családi gyökereit, pedig állítólag elrongyolódott naplókból dolgozott. Hogyan vannak benne mégis?

- A regény nem az én családomról szól, hanem eredeti szándékom szerint valamennyiünk családjairól , talán ennek köszönheti a sikerét is. A karakterek többsége kitalált, vagy több valóságos mintából van összegyúrva. Ugyanígy a történetek is. De írni csak úgy lehet, ha az ember belebújik valamennyi hősének a bőrébe.

- A legtöbb ember számára nagy dilemma, hogyan hozza egyensúlyba életében a sikert, a munkát, a családot. Ön már tudja?

- Az én életem mindig két pilléren állt: az egyik a munka volt, a másik a család. Hat gyerek, négy unoka már önmagában életmű. A televíziózás soha nem teremtett családbarát életmódot, nekem is szükségem volt a családom segítségére és a kölcsönös megértésre az egyensúlyhoz, ami hol sikerült, hol nem. Most, hogy már évek óta nem tévézek, lényegesen könnyebb az életem. Nagyon élvezem az írást, és egyre jobban lubickolok a családban is.