Szent István a moldvai magyaroknál

Magyarországot a Moldvában élő magyarok Szent István országának nevezték. Körükben, a Bákó melletti Lujzikalagorban az 1950-es években Kallós Zoltán egy István királyról szóló balladatöredéket gyűjtött. Szövegéből arról értesülünk, hogy az ellenség érkezésének hírére István király napkelet és napszentület, azaz nyugat felől is összetrombitálja katonáit, s indulnak a dusmány, az ellenség elébe: A moldvai magyarok farsangvégi mulatságának Szent István király napjai, nagykirály napjai a neve.

Görögkeleti-ortodox egyházi hagyomány szerint a nagyböjt nem hamvazószerdán, hanem előtte való hétfőn kezdődik. A római katolikus moldvai magyarok farsangjának megnyúlását egy mondával magyarázzák: Szent László a tatárok ellen harcolt, és nem ért haza a farsang végére. Engedélyt kért a pápától, hogy ő is megünnepelhesse a farsang végét, kapott is két napot. Moldvában a magyarok azóta mindig két nappal később kezdik a böjtöt, mint a románok. Románvásár környékén Szent István igen népszerű volt.

E vidék egyik legrégibb faluja, Kickófalva templomának korábbi védőszentje, egyúttal a falu névadója Szent István magyar király. A település neve korábban Steckófalva volt, a Steckó pedig az István név szlávos becéző alakja. A szívesen látogatott kickófalvi Szent István napi búcsúk is hozzájárultak a nagykirály tiszteletének terjedéséhez. Bákó környékén Pusztina és Gajcsána templomát Szent István király tiszteletére szentelték.

Így érthető, hogy a főként e két községből 1944-ben a Baranya megyei Egyházaskozárra települt moldvai magyarok körében is Szent István király szerepel a farsang meghosszabbításának mondájában. Kutatóutam első állomásán, 1994 májusában, a Tázló menti Pusztinában Lackó György Katalin (szül. 1931) és László Istvánné Barta Ilona (szül. 1923) templomuk búcsús énekével fogadott. A két pusztinai asszony elmondta, hogy a Szent István király éneket akkor énekelték: „mikor eljártunk Magyarországra. Itt is tudták nálunk is, de régebben.

Szokott búcsú lenni, csak nem fújjuk ezeket az énekeket magyarul. Templomunk felszentelve Szent István királynak a nevire. S akkor annak a búcsúját üljük.” Korábban négy moldvai magyar település: Kickófalva, Pusztina, Gajcsána és Szőlőhegy templomának védőszentje Szent István magyar király volt, ma már csak a pusztinaié. A Szent István napi búcsút a magyar egyházban elfogadott naptári ünnepén (augusztus 20.) ülték meg, amely a környék magyar híveit is vonzotta.

Ötszáz éves Európa legidősebb festett faszobra, a csíksomlyói Szűz Mária, melynek arcán a török közkatona lándzsájának nyoma látszik

Templomaikat Szent István királyt ábrázoló szobrok, képek díszítették. Domokos Pál Péter 1932-ben a kickófalvi templomban még látta a főoltár főszobrát és egy elég nagy festményt: mindkettő Szent István magyar királyt ábrázolta. Jancsó Lajos öregdeák (kántor) örömmel mutatta meg neki magyar nyelvű énekeskönyvét, Kájoni János Cantionale Catholicumának harmadik kiadását (1805). El is énekelte belőle a Szent István napján szokásos éneket.

Szőlőhegy Szent István király fatemplomát 1791-ben építették. Az egyetlen vasszög felhasználása nélkül ácsolt templom és harangláb építése során, a helyi elbeszélő hagyomány szerint, az ácsok elrágtak hat zsák tubákot, megittak rá hat hordó bort. Az 1940-es földrengéskor megsérült templomot a ’80-as évek derekán, a haranglábat a ’90-es évek elején lebontották. Helyére hatalmas új templom épült Mária királynő tiszteletére.

A harangláb nagyobbik harangja az új templom tornyába került, ahol most a legkisebb harang. Felirata szerint Szent István tiszteletére öntették. Ma már csak Pusztinában ülik meg a Szent István-búcsút, de itt sem augusztus 20-án, hanem a világegyház naptárához igazodva, szeptember 2-án. Klézsén december 25-e estétől másnap hajnalig-reggelig tart az éneklés. Nemenként és korosztályonként elkülönülve 20-25 fős csoportokat alkotnak, így mennek az ablakok alá.

Karácsonyi énekekkel köszöntenek, de a névnapjukat tartó Istvánokat Szent István magyar király énekével. Szent István protomártír ünnepének előestéjén A mennyei szép koszorú című énekeskönyvből a Szent István-ének hangzik fel. Valamennyi strófát eléneklik, majd elajájják. Az 1991-es pápalátogatásra érkezett moldvai magyarok Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban templomi áhitattal állták körül a Magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket.

Egy miatyánkot és egy üdvözlégyet imádkoztak előtte. Szent István király, könyörögj a moldvai magyarságért! kéréssel köszöntek el tőle. Útban hazafelé egy 62 éves, nyolcgyerekes szitási (Bákó m.) asszony így beszélt öröméről: „Mikor ott, tudja-e kend, abba a nagy palotába néztük a Szent István koronáját, higgye el kend, én sok koronát láttam, úgy folytak a könnyeim a szememből. A boldogságos örömből többször es sírva fakadtam.

(Forrás: részletek Lukács László Ezer év gyöngye: A magyar történeti néphagyomány köréből című könyvéből.)

Talppal érintett föld

Az ünnep akkor válik teljessé, ha annak súlyát átérezzük, ha az szívünkben is megszólal.Az ünnepi megemlékezésben a nemrég elhunyt régészprofesszort, Siklósi Gyulát idézzük, aki arról is beszélt, hogy ha egy nemzet történelmét, múltját elveszik, azzal megszűnik létezni a hazája is. Hogy ez mennyire így van, már-már bizonyította az elmúlt kétszáz év.

Mária Terézia egyik kezével sokat adott, míg a másikkal éppen történelmi emlékeinket bontotta porig, de a nemzet szabadságvágya 1848-ban szétvetette az emberek szívét, és a lelkekbe építette újra a lebontott templomokat. Aztán a szovjet időszak pusztított múltat - „a múltat végképp eltörölni...”. De 1956-ban ebből is képesek voltunk felállni.

Ezt követte a legnehezebb idő, amikor önmagunktól vettük el történelmünket, talán ebből a legnehezebb kikászálódni. Hogy van remény, egy moldvai magyar csángó fiú mutatta meg nekem. Egy jótékonysági estre hoztam Székesfehérvárra szerepelni. Amikor közeledtünk Fehérvár felé, kérte, hogy Budapesten álljunk meg. Csak a lábammal szeretném érinteni a földet! - mondta. Ez a kérés önmagában is megrázó volt, de amikor a tízéves kisfiú megállt a Dunaparton, kis kalapját a szívére tette, és a nagyvíz túlpartján tündöklő Országházat figyelte, könnyei kicsordultak.

Számomra akkor ez a csángó kisfiú volt a nemzet lelkiismerete. Akkor nem ünnepeltünk semmit, nem volt pirosbetűs bejegyzés a honi naptárakban, mégis ünnepként éltem meg a percet, ünnep lett a nap! Ma eleink zászlait bontogatjuk, készülünk első királyunk előtt tiszteletet adni, emlékezésre, ünnepre fordul gondolatunk.Az ünnep akkor válik teljessé, ha az szívünkben is megszólal, ha annak súlyát átérezzük. Hazánk van, amit megcsonkoltak, de nem tudtak elvenni, és talpunk van, mely naponta megérinti e földet.