2012.04.23. 17:59
Zorka örök mosolya
Nincs cikk, amit az ember nehezebben írna meg, mint most ezt. Minden szó olyan, mintha a semmibe zuhanna. Hiszen az én lányom csak egy évvel idősebb. Fut, iskolába jár, mosolyog. Él.
Olvasom a nemrég még donoros őssejttlanszplantációra készült hétéves kislány, Zorka sorsát lapunkban és édesanyja blogján. Azt írtuk, ha a saját őssejtes beavatkozás nem is járt a kívánt eredménnyel, az újabb eljárás talán... Milyen gonosz szó is ez. Öt betűben benne van remény és kétkedés- merre dől egy sors, merre zuhan egy élet? De Zorka sokáig nem zuhant, csodálatra méltóan állt és tűrt mindent, amit egy törékeny kislánytest csak kibírhat. És mosolygott.
Zorka már nem tud mesélni. Kis teste múlt csütörtökön - négy év küzdelem után - örökre megpihent. De mi maradt a semmitmondó szavak mögött? Maradt-e még remény, hogy ma, holnap, holnapután nem kell ugyanilyen, vagy hasonló irgalmatlan betegséggel megküzdenie bármelyikünknek, vagy bármelyikünk gyermekének? Hogy lehet még mosolyogni, ahogy ez a kislány tette mindvégig?
Vagy marad csak az az egyetlen, kapaszkodnivaló, csupasz, gonosz szó?
