Még a pedálokat sem éri el, de felnőtteket megszégyenítő módon játszik a virtuóz Szauer Bianka

– Amikor beírattam a lányom zeneoviba, azt gondoltam, majd lesz egy kicsi pianínója, amin elkalimpál. Azt álmomban sem hittem, hogy egy olyan kicsi lány, mint a Bibi elbánik egy hárfával – mesél Szauer Biankának, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató felfedezettjének édesanyja.

A családdal Fehérváron beszélgetünk, még a Gáz utcai sportcsarnokban kezdődő koncertjük előtt. Bianka a maga tíz évével kicsit csalódottan adja vissza apukájának az éppen csak megkezdett jégkrémet, amikor közlik vele: várja egy újságíró.

Láthatóan nem izgatja fel a nap ezen mozzanata. Mint később számomra is kiderül, Bianka az elmúlt egy évben több interjút adott, mint azt el tudnám képzelni és már nem igazán izgul a válaszok miatt. Mint mondja: mindenkit ugyanaz érdekel.

Szauer Bianka még csak tízéves, de már egy fél ország szerelmes a játékába.  Fotó: Koppán Viktor

Amikor megkérdezem, miért pont a hárfa mellett kötelezte el magát, megvonja a vállát és a világ legaranyosabb módján közli: Hát, egyszer csak lett, és megtetszett.

Édesanyja kezd bele a hosszabb történetbe:

– Hetente kétszer elvittem egy zeneovi foglalkozásra, ritmusra táncoltak, énekelgettek. Később megkeresett a csoport vezetője, hogy megüresedett egy hely a hárfán és ő a Biankára gondolt. Azt mondta: az ő személyiségéhez ez a hangszer nagyon illene. Visszatekintve úgy gondolom, hogy mesébe illő csoda ez, pont őt választották ki a harminc gyerek közül.

Bianka meséli, tátva maradt a szája, amikor először meghallotta a hárfa hangját. Az anyukája, Szauer Katinka szerint ezek voltak az első szavai a végzetes találkozás után: „Igen anya, én ezt akarom!"

A kis művésznő azóta már hatalmas utat járt be, túl van a Virtuózok tehetség kutatóján, koncerteket ad, zeneiskolába és versenyekre jár, próbál, ameddig csak tud, vagy ahogy Bianka fogalmaz, addig, amíg úgy érzi, most már menni fog.

– A szomszédban nemrég született egy édes ikerpár. A gyerekek Bibi hárfajátékára alszanak el, és amikor a próba végére sem jön a szemükre álom az anyuka átkopogtat, hogy muzsikáljon még egy kicsit a Bianka – mesél Katinka, aki azt is hozzáteszi nevetve: a hárfa hangja mindig szép, szerencséjük van, hogy kislányuk nem egy hegedűbe szeretett bele.

De nehézségek ennek ellenére természetesen vannak, például az iskolában:

– Miután lezajlott a verseny, bementünk az igazgatóhoz és megkérdeztük, hogyan tovább? Azt mondta, hogy mindenben segít, csak ne legyen a Bibi magántanuló, mert a közösség nagyon fontos. Megfogadtuk a tanácsát, de ez azzal jár, hogy amikor bent van, állandóan feleltetniük kell a tanároknak, hogy legyen elég jegye – mondja el az asszony, aki rögtön hozzáteszi: a lánya ettől függetlenül kitűnő, ezért nagyon büszke rá, és nem csak ezért: Bianka a hárfa negyvenhét húrjából egyet nem is ér el, a nyolc pedált pedig csak hosszabbítóval tudja kezelni, mindezek dacára mégis olyan nehéz darabokat játszik, amelyekkel még a felnőttek is küzdenek, ráadásul élvezettel.

Az egyetlen, amit még nem tud sem élvezni, sem értékelni, hogy szeretik az emberek, amit csinál.

– Minta gyerek: alázatos, szerény, mindent eljátszik, mindent megpróbál, de miután vége a darabnak leviharzik a színpadról. Nem szeret a sikerben fürdőzni.

Az anyuka állítását a kis virtuóz is megerősíti: Mint mondja, örül neki, hogy sokaknak tetszik a zenéje, de néha már besokall a gratulációktól. Ahogy ő fogalmaz:

– Az osztálytársaimnak én egy átlagos kislány maradtam, és az is vagyok!