2017.04.13. 12:52
Ismét műtötték Cserhalmit, elmarad az Anzix
Székesfehérvár - A Vörösmarty Színház közösségi oldalának csütörtöki közleménye szerint a teátrum színművésze, Cserhalmi György, az elmúlt időszakban súlyos térdműtéten esett át, de sajnos a beavatkozás után egy komoly gerincprobléma is felmerült, így orvosai az azonnali műtét mellett döntöttek.
„A debreceni klinikán elvégezték a műtétet, és még aznap este sikerült Cserhalmi Györggyel beszélnem, aki biztosított róla, hogy a műtét jól sikerült, és máris jobban érzi magát. Felépülése azonban hosszú heteket vesz igénybe, ezért sajnálattal le kell mondania az április és május hónapra meghirdetett Cserhalmi Anzix esteket” – közölte a színház igazgatója, Szikora János, aki egyben hozzátette, hogy a jegyeket a vásárlás helyén visszaválthatják az érdeklődők, és reméli, hogy a mindenki által szeretett, kedvelt színművész mihamarabb visszatér közénk.
Cserhami György beszélgetős estje, Cserhalmi Anzix címmel volt műsoron, az áprilisi-májusi alkalmakat később pótolják
Fotó: Vörösmarty Színház