Hírek

2013.05.09. 15:57

Számok és testrészek

A betegségünk nem elég sorscsapás? - firtatták többen is a rokkantsági visszaminősítésekkel foglalkozó írásaink nyomán. Sokan kérnek névtelenséget, a hivatali retorziótól félve.

V. Varga József

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek a rokkantak felülvizsgálata körül. Az úrhidai Székely Ferencről április elején jelent meg írásunk. A visszaminősítésekkel, az anomáliákkal április 13-án is foglalkoztunk, akkor Fehér Károly és Tóth Jánosné kálváriáját tártuk önök elé. Úgy tűnik, méhkasba nyúltunk. 

A politika elterjesztette, hogy a rokkantnyugdíjasok jelentős számban csalók  citálta elő telefonálónk. - Megmondom én, hogy kik a csalók! - közölte dühösen...

És meg is mondta. Nem idézzük.   

E. B. esete sajnos nem egyedülálló. A másodfokú vizsgálatról még nem kapta kézhez a határozatot, de telefonos érdeklődésére annyit mondtak neki, hogy 43 százalék három évre. Már aludni sem tud.   

- Senkit sem hagyunk az út szélén. Ki is mondta? Nem jut eszembe. Az a baj, hogy ő maga is elfelejtette - írta hozzászólásában honlapunkon Z. Z.    Az igazságügyi orvos szakértő annak idején már a törvénytervezetet is terminátornak nevezte.     A 71 éves szabadbattyáni férfiú, K. P. - mint hozzá hasonlóan oly sokan mások - a súlyadó-mentességért járta végig tortúráját a múlt év augusztusától kezdve (jegyzői határozat, okmányiroda, orvosi felülvizsgálat, fellebbezés).

Először 10 százalékosra minősítették, a fellebbezést követően 20-ra. Némi malíciával jegyezte meg: még kétszer fellebbez, és meglesz a szükséges 40 százalékos minősítése.        

- Az újonnan megállapított ellátás lényegesen kevesebb a réginél, a fogyatékossággal élő emberek létbizonytalansága egyre szembetűnőbb - állította a sorstársi tanácsadó.    

K. A. újságunk honlapját olvasva kereste meg szerkesztőségünket. Amint elmondta: budapesti ismerőse jó pár éve autóbalesetet szenvedett. A 2005-ös határozat szerint még II. csoportos 100 százalékos rokkant volt, 2007-ben már csak III. csoportos 67 százalékos, 2010-ben pedig csupán 50 százalékos rokkant. A tavalyi felülvizsgálaton azután megállapították, hogy súlyos mozgásszervi fogyatékos és önálló életvitelre nem képes. Rokkantsági státuszának ellentmond a friss határozat  igazát most a munkaügyi bíróságon keresi.

M. J. R. szerint kínjukban már csak nevetni tudnak. - Falubeli sorstársának sem nő ki a lába - mondta el , felülvizsgálat ide vagy oda.      

- Se határozat, se pénz - röviden így lehet összefoglalni székesfehérvári olvasónk esetét. A múlt év októbere óta nem kap rehabilitációs ellátást, pedig időben elindíttatta az eljárást, sőt, a bizottsági felülvizsgálata január 15-én megtörtént, idestova attól számítva is eltelt már négy hónap. Úgy értesült, hogy csupán egy revizor dolgozik a szakigazgatási szervnél - szerinte ezáltal veszélyben van az egész rendszer működtetése.      

- Csodát nem tudunk tenni - fejtette ki Horváth Klára, a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének elnöke , viszont a jogokról és a lehetőségekről a legmesszebbmenőkig tájékoztatjuk a hozzánk fordulókat. Mert ebben az útvesztőben nehéz eligazodni! Segítséget nyújtunk jogi, szociális és egészségügyi kérdésekben. A felvilágosítást szolgálja körlevelünk, levelezőszolgálatunk, honlapunk, valamint ügyeleteink. Fő támaszpontunk a Viktória Rehabilitációs Központ.   

Tudomásunkra jutott olyan eset is, amikor már orvos konzultált orvossal. K. F. szakorvosa, levelét megírta: ... "kérem az I. fokú bizottságot, hogy 2013. január 15-én kiadott véleményét revideálja."

A sárszentmihályi Tóth Jánosné történetét április 13-án írtuk meg. A számos betegségtől szenvedő, térdprotézisre váró asszony  elmondta, hogy őt az elmúlt hónapban senki sem kereste sehonnan, pedig lapunkban olvasta, hogy a megyei kormányhivatal megbízott főigazgatója vizsgálatot rendelt el a szakigazgatási szervnél.

Egy szintén névtelenséget kérő úr úgy tudja, hogy a  felülvizsgáló orvos megadja a betegségcsoportot, a program meg számol, milyen állapotban is van a páciens. Egy vak embernél a százalék 50, hiszen a többi testrésze, szerve ép - mondta el nekünk. Akinek amputálták a bal karját, az csak a 8 százalékot üti, mert a jobb kezével tud dolgozni. Igaz, a buszon nehézkesen kapaszkodik, de a vállával támaszkodhat...

 

Tóth Jánosnét az elmúlt egy hónapban senki nem kereste (Fotó: Zsigó Ferenc)


Minisztériumi válaszok 

A megyei szakigazgatási szervnél még nem zárult le a vizsgálat

Olvasóink nevében is feltett kérdéseinkre megérkeztek a válaszok az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyekért felelős államtitkárságától. A téma fontosságára való tekintettel szó szerint közöljük azokat. 

1. Országosan jellemzők-e azok a panaszok, melyek Fejér megyében jelentkeztek?

- Közlekedőképesség véleményezésével kapcsolatos panasz a szakmai felügyeletet ellátó Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalhoz eddig nem érkezett.  A megváltozott munkaképesség minősítésével kapcsolatos panaszok száma a vizsgálati számokhoz viszonyítva minimális, átlagban havi 10 bejelentést regisztrálunk. A panaszokat a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal iktatja, kivizsgálja és az eredményről a panaszost írásban tájékoztatja.  

2. Várható-e, hogy módosítják a jelenleg érvényes decemberi határidőt a felülvizsgálatok befejezésére?

A volt III. csoportba tartozó, valamint rendszeres szociális járadékban részesülő megváltozott munkaképességű személyek felülvizsgálatának befejezésére nincs jogszabályban meghatározott határidő. A 190 ezer személy felülvizsgálata várhatóan 2014. december 31-ig fejeződik be.  

3. Tesz-e valamit az Emmi, illetve a szakigazgatási szerv felügyelete a konkrét panaszügyekben?

Bár a jogszabály lehetővé teszi a közlekedőképesség papíralapú minősítését, bizonyos esetekben szükségessé válhat az igénylők személyes vizsgálata is.Amennyiben a jelenlegi eljárási renddel szemben kimutathatóan is nő a kifogások száma, az NRSZH szakértői megvizsgálják a szakmai protokoll módosításának lehetőségét. Az eljárás módjára az igénylő panaszt tehet írásban a 1071 Budapest, Damjanich utca 48. postai, illetve az [email protected] e-mail címen, vagy telefonon, a 06-1-462-64-00 számon.  

A megváltozott munkaképességű személyek ellátási jogosultságát megállapító elsőfokú határozat ellen a határozatot hozó hatóságnál lehet fellebbezni, a másodfokú eljárásban a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal jár el. A másodfokú határozat ellen a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságokon lehet jogorvoslati kérelmet benyújtani.

Amennyiben az igénylő nem a határozat, hanem az eljárás módja, vagy a vizsgálat alatt elszenvedett bármilyen sérelem miatt szeretne panasszal élni, azt megteheti a vizsgálat helyszínén, illetve a fentebb már megadott címeken és telefonon.  




Hivatali tempó - mindenütt ez van?


Kérdéseinket írásban kellett elküldeni a szociális államtitkárságra. Ezt mi április 22-én tettük meg, csatoltuk a Hírlap április 13-ai számának 5. oldalát is. A válaszok többszöri telefonos érdeklődés, sürgető kérés után május 8-án, szerdán érkeztek meg. A megyei kormányhivatalnál április 11-én vizsgálatot rendelt el az akkor még megbízott, de azóta kinevezett  főigazgató, Paróczai Csaba. A vizsgálatról tegnap is érdeklődtünk: még tart... 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!