Az évtized kézilabdázója Radulovics Bojana lett

Tíz éve annak, hogy Sydneyben, a női kézilabda olimpiai döntőben a magyar válogatott 6 gólos vezetésről kikapott Dániától. Fájó, nagyon fájó vereség volt. A mérkőzés visszavágóján, szerdán Debrecenben ismét megmérkőzött egymással a két csapat, a vége 21-21, vagyis döntetlen lett. A találkozó előtt jelentették be, hogy az elmúlt évtized legjobb magyar kézilabdázója, a ma is aktív  Radulovics Bojana lett.

- Bojana, milyen emlékeket őriz a dánok elleni sydneyi olimpiai döntőről?

-  Előzőleg túl kellett jutnunk az osztrák csapaton. Rettenetes nagy küzdelemben, végül hosszabbítás után sikerült egy góllal nyernünk ellenük. Ez azt jelentette, hogy továbbjutottunk. Jól emlékszem, ez a komoly siker teljesen feldobta a csapatot. Önbizalommal, nagy akarással vártuk a norvégok elleni találkozót. Tudni kell, hogy ez az északi csapat már akkor is a világ legjobbja volt. Ritkán látható, nagyszerű játékkal legyőztük őket, és így elérkeztünk a csúcsra: döntőt játszhattunk a dánokkal.

- Az is kiválóan kezdődött és folytatódott egészen az utolsó tíz percig, aztán...
 
- Már hat góllal is vezettünk, és így utólag úgy gondolom, túlságosan is elhittük, hogy kezünkbe került az olimpiai aranyérem. De most is állítom: az a magyar válogatott a mezőny legjobbja volt azon az olimpián. Sajnos a mérkőzés hajráját elvesztettük, és így az első helyezés is kicsúszott a kezünkből. Óriási fájdalmat jelentett ez mindannyiunk számára, így természetesen sokáig engem is nagyon bántott az a döntőbeli vereség. Most viszont már egészen másképp látom. Az ezüstérem is gyönyörűen csillog. Életem egyik legszebb szakaszának tekintem az olimpiai szereplést.

- És most ismét találkozhatott Debrecenben tíz év után azokkal a dán játéko-sokkal, akikkel 2000-ben nagy csatát vívtak...
 
- Szimpatikus, nagyon korrekt ellenfél volt a dán válogatott. Jó volt velük összejönni, de a legnagyobb boldogságot mégis az jelentette számomra, hogy a régi játszótársakkal ismét találkozhattam, sőt felhúzhattuk a válogatott mezt, és játszhattunk együtt, ahogy azt annak idején tettük. Nem tudok különbséget tenni, mert mindenkit nagyon szerettem a keretben, ám talán Simics Juditot öleltem meg a legnagyobb szeretettel, hiszen ő annak idején szobatársam is volt. Mocsai Lajos szövetségi kapitány ezen a debreceni emlékmérkőzésen rám építette a csapat taktikáját, hiszen én még mindig edzésben vagyok, aktívan játszom a dunaújvárosi együttesben. Góljaimmal, játékommal remélem, meg is köszöntem ott a helyszínen a szavazás alapján nekem ítélt Évtized Kézilabdázója címet.

- Ez az elismerés mit jelent a sok-sok kitüntetés, serleg, érem mellett?
- Szorítok neki egy méltó helyet a vitrinemben. Titokban bíztam benne, hogy sokan szavaznak rám, de egészen megható, hogy engem találtak a legmegfelelőbbnek a cím elnyerésére, hiszen én nem játszottam tíz évet a magyar válogatottban. Igaz, azért számtalan elismerést szereztem a játékommal.

-  Van egy népszerű dal, miszerint: Szívet cserél, aki hazát cserél...

- Az én szívemben két haza fogalma él. És én a végsőkig küzdöttem mindig a piros-fehér-zöld színekért. Hálás vagyok azoknak, akik lehetőséget adtak arra, hogy magyarként az ország sikeréért küzdhessek a pályán. Amikor annak idején palicsi lányként vettem a bőröndömet, és elutaztam Zalaegerszegre, jelentkeztem a Caola csapatánál, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű éveket töltök majd el a magyar kézilabdasportban.

- Szinte mindent megnyert, amit csak lehetett. Kétszer lett a világ legjobb kézilabdázója... Mik a tervei?

- Mindenféleképpen szeretném, ha jövő ősszel beindulna a kézilabda-akadémiám. Már zöld utat kapott, és bízom benne, hogy ez így is lesz. A dunaújvárosi egyesületemnél pedig szeretnék minél hasznosabban, eredményesebben játszani. Úgy gondolom, nehéz tavaszi szezon elé nézünk, de reálisan az ötödik hely megszerzése már sikert jelentene.