Íme, hirdetek nektek nagy örömet - Hogyan karácsonyoztak eleink 140 éve?

Ünnepi számunkban néhány ünnepi számból válogatunk, s hozzá még az is, hogy messzire nézünk. Érzelmes gondolat, hogy 140, 130 vagy 110 évvel ezelőtt ugyanúgy várták Jézus születésének ünnepét a mi utcáinkon és tereinken, a mi városainkban és falvainkban igyekvő emberek, ahogyan magunk is várjuk valamennyien; folytonos változások után, mégis valami megnyugtató mozdulatlanságban megmaradva.

„Azt kérded, Desiré, mi az, hogy változás? / Örökös szó, amit szám egyre hajtogat: változás, változás, változás, változás. / Korszakok válása, mikor az istenek / pontos és világos jeleket küldenek. / Mikoron eljőnek más miatt cselekvő / és másként cselekvő sosemvolt emberek. / Kiket is minálunk inkább vagy kevésbé, / inkább vagy kevésbé kedvelnek az istenek. / Helyettünk eljőnek (hát ez a változás) / másként és más miatt cselekvő emberek” (idézet Bereményi Géza Változás című verséből).

No, tessék! A Fehérvári Hiradó című társadalmi hetilap 1881. december 25-i számában szó esett régi cenzorokról. Mégpedig egy, a szerkesztőnek címzett levélben. Nézzük, hogyan cselekedett tollat forgatva a levélíró!

„[…] engedd meg nekem, hogy összehasonlítást tegyek a jelen és múlt között s ez által kimutassam, hogy körömfeketényi igazuk sincs azon szélbali lapoknak, a melyek kigyót s békát kiáltanak a mostani kormányra s oly fekete színben tüntetik fel a jelen helyzetet, mintha nem is alkotmányos országban élnénk. Egy nemzet alkotmányos szabadságának legbiztosabb hévmérője a sajtószabadság. Birunk-e ezzel? Igenis bírunk oly nagy mértékben, minővel Európa legszabadabb, legalkotmányosabb államai dicsekedhetnek. […] Tekintsük most az 1848 előtti korszakot s az ötvenes éveket. 1848 előtt a kinyomatandó kéziratot kellett átadni egy osztrák-érzelemmel kitömött, korlátolt gondolkodású censornak, a ki hogy kedves dolgot cselekedjék a hatalom kezelőinek, a szabad szellemben írott szellemi teremtménynek levágta kezét s lábát, kitekerte nyakát s igy bocsátotta sajtó alá.”

A levélíró az 1850-es évekre térve megjegyezte, előfordult, hogy cseh nyelvű kiszolgált őrmester végezte a cenzori teendőket egy-egy magyar újság fölött, s ha a „köztársaság” vagy a „királygyilkosság” szavakat betűzte ki, menten kíméletlen cselekedetre kelt. Függetlenül az inkriminált szavak szövegkörnyezetétől.

Karácsonyról is szólt a 140 éves újság: „A világ ura istállóban született, jászol volt a bölcsője s széna a lágy párnája és mégis egy világot hódított meg, mely ma is zengi az ő nevét s szellemének szövétnekénél jár és halad tökéletességről tökéletességre.”

A következő tanulságot fogalmazta meg rögtön e sorok után a szerző: „Nemcsak azok lehetnek a világ urai s szövétnekei, a kik bíborban s bársonyban születtek, selyembe pólyáztattak s czimeres bölcsőben ringattattak: hanem azok is, a kik – habár alacsony kunyhóban születtek is – de tudományuk, az emberiség boldogitása körül szerzett érdemeik által oly magas polczot vívtak ki maguknak, melyen mindenki által tiszteltetnek, gazdag ismereteik tárházából megtöltik embertársaik szivét és lelkét s mint fényes csillagai az égnek kiragyognak a tömegből.”

A következő gondolattal kezdődött a Székesfehérvár és Vidéke című újság 1891. december 24-én: „A szent karácson, a családokat nemzeteket s az emberiséget ujjászülő, szivreható ünnep megérkezett. Eljött, hogy az ínség, a nyomor, az élet küzdelmei s a hazafiui bubánat között a megelégedés, a vigasz, a béke s a szeretet fényét hintse szét a föld népe felett s hogy biztató szavait kijelentse: »Ne féljetek, mert ime hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen; mert született nektek ma a Megváltó, ki az Ur Krisztus, a Dávid városában!«”

Beljebb lapozva azután Vál községről írt a lapban egy ottani levelezője. Nos, mit cselekedtek akkortájt a váli emberek, egyletek?

„Ugyancsak megmozdult az élet Vaálon, már azt hittük, hogy itt kihalt minden érdeklődés, a közérdek iránt; s ime gomba módra tolja fel fejét egyik mozgalom a másik után. Műkedvelői előadást rendeznek a szegény gyermekek felruházására.”

A levelező beszámolt még arról is, hogy végre a kölcsönsegélyegylet felállítása körül is mozgalom indult. Dicsérte ezt. S még a váli tűzoltóegyletet is szép szavakkal jutalmazta: életképesnek titulálva őket.

A 1911. december 24-én napvilágot látó Székesfehérvári Hirlap című politikai lap karácsonyi vezércikkét is foglalkoztatta a változás és az állandóság egysége: „A karácsonyi szokások módosulnak ugyan az egyes népfajok szerint, de lényegük mindenkor ugyanaz, emlékezés a világ Megváltójának születésére és hódolás a jászolban fekvő kisded iránt, aki uj világot, uj társadalmat és uj emberiséget alkotott a pogányság ledőlt romjain.”

A lap a közéletre térvén Gánóczy Flóris bácsiról írt kellemes barátsággal: „Ki ne ismerné városunkban a köztiszteletben álló Flóris bácsit, aki 87 éve dacára is még városunk társaséletének minden mozzanatában részt vesz, számtalan intézmény ágilis tényezője és a nagy életkor dacára is ifjú lelkesedéssel pártol minden jó és hasznos társadalmi eszmét. […] Kedves, megnyerő öreg úriember a Flóris bácsi, akit élvezet hallgatni, mikor egykori bravúros emlékeit elbeszéli. Sok viszontagságon ment keresztül a nemzeti szabadságharc lezajlása után, mig végre városunkban telepedett le.”

No, hiszen van ám Székesfehérvárnak ilyen bácsija manapság is! Ismerik?