3 órája
Izraeli katonák haltak meg a Gázai övezet déli részén – frissül
Az izraeli–palesztin háború 348. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.
Az Izraeli Védelmi Erők vezérkarának főnöke, Herzi Halevi értékelő értekezletet tart
Forrás: zraeli Védelmi Erők (IDF) / Anadolu / AFP
Cikkünk frissül
Izraeli katonák haltak meg a Gázai övezet déli részén
Négy izraeli katona „elesett” a Gázai övezet déli részén kedden – közölte szerdán az izraeli hadsereg, hozzátéve, hogy további öten megsebesültek, közülük hárman súlyosan.
A négy, 20 és 23 év közötti katona a Gázai övezet déli részén veszítette életét.
Egy 20 éves női katonaorvos is van közöttük, ő az első katonanő, aki a 11 hónapja tartó gázai izraeli offenzíva során meghalt.
A hadsereg rövid közleményében azt írta, hogy a katonák „a gázai harcok során estek el”, viszont a Ynet izraeli hírportál szerint Rafahban fegyverek és lőszerek után kutattak egy épületben, amikor robbanás történt, ez okozta a halálukat, illetve sebesülésüket.
A négy halálesettel 348-ra emelkedett az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben indított szárazföldi offenzíva október 27-i kezdete óta meghalt izraeli katonák száma.
A háborút a Hamász palesztin iszlamista mozgalom október 7-i Izrael elleni támadása robbantotta ki, amelynek következtében 1205 ember, többségében polgári személy vesztette életét, és az iszlamisták mintegy 240 embert ejtettek túszul és hurcoltak Gázába – derül ki az AFP francia hírügynökség hivatalos izraeli adatokon alapuló számításából.
Az ezt követően indított izraeli megtorlócsapások Gázában humanitárius katasztrófát okoztak, ezekben legalább 41 226 ember meghalt a gázai Hamász-kormány egészségügyi minisztériumának adatai szerint.