Na, ki hordja a nadrágot?

A civakodó, az anyakirálynő, a diktátor és a rabszolga – az elnevezések nem filmcímeket, hanem családmodelleket takarnak. Farnas István Géza, a RÉV munkatársa interaktív előadáson mesélt arról, melyik megnevezés mit takar, és mitől válik valódi, biztonságot nyújtó otthonná a lakhelyünk.

– Szerintem az otthon az a hely, ahova megérkezvén felhúzhatjuk a képzeletbeli papucsot. Ahol kényelmesen érezzük magunkat és tudjuk, hogy bármit, ami boldoggá tesz minket, vagy éppen fájdalmat okozott, azt kiadhatjuk magunkból. Számos családmodellben sajnos ez az „otthon” elveszti a funkcióját – mondja el az Erdélyből származó fiatalember, aki maga is két lánygyermek édesapja és – nem mellesleg – házas.

Az első minta, amit felhoz, – mondhatni – a régmúltból maradt ránk. A diktátor családmodell ugyanis a férfi abszolút uralmát takarja. De mit is jelent ez a gyakorlatban? A feleség kiszolgálja, a gyerekek szó szerint a kegyeit keresik, mindent és mindenkit igyekszik irányítani.

– Sajnos utóbbi minta sokszor nem csak lelki, hanem testi bántalmazással is párosul – teszi hozzá a szakértő, aki az anyakirálynő uralmával folytatja a felsorolást.

István elmondja, ez a diktátor nőre vetített változata. A modellben a nő tart kézben mindent, ő tudja, hova van besuvasztva a maradék szikszalag, hogy hányadszorra kapott a gyerek intőt, és utóbbi tudását fitogtatja is rendszeresen.

De a korok fejlődésével és a feminizmussal együtt az újdonságok is begyűrűztek, akár hiszik, akár nem, még ezen a területen is. A 19. század második felének gyümölcse az egyenlősdi lett.

– Tipikusan az az eset, amikor az anyának is, apának is megvannak a saját problémái, a saját munkájuk, a saját pénzük. Nincs közös kassza, nem együtt oldják meg a gondjaikat – támaszkodva a másikra –, ahogy azt egy egészséges párkapcsolatban tennék, hanem külön-külön – fejti ki a RÉV munkatársa.

Szintén gyakori probléma a családokban az elszigeteltség, amikor az anya és az apa egy házban él, de úgy, mintha már elváltak volna. Sőt, esetleg már külön szobába is költöztek. Ennek a családos magánynak sokszor a gyermekek isszák meg a levét, akikbe – társ hiányában – a szülő belekapaszkodik.

Farnas István Géza a családi összhangról, a házasságról mesélt (Fotó: Molnár Artúr)

– Ez a túlzott kapocs leginkább akkor hátrány, amikor a gyermek távozna a szülői házból, de otthon visszatartják – mondja el a szakértő, aki azt is hangsúlyozza: nem szabad maradni és nagy befolyást engedni a szülőknek a házaséletbe. A házasság két emberről szól, és ebbe a kettőbe nem férnek bele a szülők!

De ha családmodellről beszélünk, ugyanúgy meg kell említeni a cipekedőt – amikor az anya a család rabszolgája lesz, a gyermekbálványt – ahol a csemete bármit megtehet, nincsenek határok, korlátok, vagy a veszekedőket – ahol a hibás kommunikáció, az egymás meg nem értése teszi tönkre a családi békét.

De akkor mi a jó minta? – merül fel a kérdés.

A jó minta a pásztor és nyája elnevezést viseli. Lényege, hogy a férfi vezeti a családot, irányt mutat, a nő pedig egyenlő félként, segítőtársként támogatja őt, a gyerekeit. Azonos szinten állnak, más-más feladatokkal, de együttműködve tartják össze a családot – árulja el Farnas István Géza, aki a továbbiakban is tart majd előadásokat ebben a témakörben a Családok Házában.