2020.06.07. 12:00
Formás combok a sütőből
Ugyan a csirke színe-java leginkább annak melle, azért a finom comboktól se zárkózzunk el!
Nem szimpla tört burgonya kerül a hús mellé
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
Egyszerűen megsütve is pompás főételt kapunk egy csirkéből. A húst még a sütés előtt körülbelül 20 perccel sózzuk meg, szórjunk magyaros fűszerkeveréket a comb mindkét oldalára, s hagyjuk állni. Ezután tepsibe rakjuk, kevés vizet adunk hozzá, hogy ne főjön, hanem süljön, majd meglocsoljuk étolajjal (vagy zsírral). Mindezt alufóliával letakarjuk, így sütjük ki. Néhány percenként, sütés közben, a saját zsírjával locsoljuk a csirkéket. Amikor a húsok egyik fele már szép színt kapott, levesszük az alufóliát és a másik felére fordítjuk, hogy az is szép színes legyen, megpiruljon.
Köretként petrezselymes burgonyát tálalunk hozzá. A megtisztított, hasábokra vágott krumplit sós vízben megfőzzük, majd leöntjük róla a vizet, végül pedig kevés olajon megfonnyasztott, apróra vágott zöldpetrezselyemmel megszórjuk. Másik elkészítési módja, hogy olajon, kevés víz hozzáadásával, ízlés szerint sózva, petrezselyemzölddel megszórva, többször megkevergetve készre főzzük.
S hogy a falatok még különlegesebbek legyenek, az ételhez házi majonézt is ajánlunk.
Hozzávalók: 2 darab tojássárgája, só, őrölt fehér bors, 2 mokkáskanál mustár, 3 deciliter olívaolaj, 3 teáskanál citromlé és 2 teáskanál porcukor.
A tojással kezdünk: a sárgákat egy keverőtálba tesszük, majd habverő segítségével elkeverjük azokat a sóval, borssal és a mustárral. Ezután vékony sugárban öntve, lassan, folyamatosan kevergetve hozzáadjuk a szobahőmérsékletű olajat, így keverjük el alaposan az egészet! Végül hozzáöntjük a citromlevet és ismét keverünk rajta egy nagyot. Kóstolást követően ízlés szerint akár további porcukor hozzáadásával ízesíthetjük a házi majonézt.