Országos rekord! Hétmillió ivadék – hét anyától

– Mivel a tapasztalatok szerint száz süllőikrából kilencvenkilenc megtermékenyül a keltető ház „inkubátoraiban”, a Zuger-üvegekben érlelt szaporítóanyagból hatmillió parányi halacska jöhet a világra.

A hazai rekordnak számító szaporítási eredmény elsősorban egy társaság közelmúltban kinevezett halászati ágazatvezetőjének, Nagy Gábornak a hozzáértését dicséri. A süllő-szerelem megfigyeléséhez, az ikra kinyerés idejének meghatározásához és az eredményes végrehajtáshoz ugyanis nagy kitartás és különösen jó szakmai szem kell, mert ezek a ragadozók – más halfajoktól eltérően – nagyon tág határok között érlelik meg a petefészküket. Sajátos koreográfia szerint zajló násztáncuk hosszú órákig elhúzódik, az ikráikat azonban hirtelen, néhány perc alatt rakják le. S ha a szakember nem veszi időben észre az ívásra utaló jeleket, hiába volt az ívást elősegítő hormoninjekció, s elvész az értékes szaporítóanyag. Ez pedig bevételkieséssel jár, ugyanis ha a süllőivadékok 20 százaléka megéli – márpedig annyi általában megéli – a 2,5-3 centiméter nagyságú, előnevelt kort, 140-150 ezer darab értékes, tovább nevelhető hallal bővülhet a gazdaság tavainak népessége. Fontos a süllő szaporítása, mert évszázadok óta ez az egyik legértékesebb, legkeresettebb halunk. Megbecsültségére jellemző, hogy az 1800-as évek végén megkülönböztető bilétával jelölték meg a bécsi vendéglőkbe szállított balatoni süllőket – magyarázza Lévai Ferenc, a társaság elnök-vezérigazgatója.

A mesterséges süllőszaporítás fontossága vitathatatlan. A halértékesítésből származó gazdasági haszon mellett főként az indokolja, hogy természetes körülmények között az ivadékoknak alig egy százaléka éli meg az egyéves kort, s a természetes vizekben lerakott ikrák mintegy ezreléke lesz csak felnőtt, piacképes méretű hal. A mesterséges szaporítás mellett szól az is, hogy a folyók, tavak minőségvesztése, valamint a lerakott ikrákra, s a halparányokra leselkedő ezernyi veszély miatt a nagy értékű haszonhalak nem képesek önállóan fenntartani állományukat, két, három évtizede ez már csak mesterséges úton lehetséges.

A halszaporítási idényben elsőként a csukák keltetését kezdték meg, azt a süllők szaporítása követte. Cseresznyevirágzáskor a pontyok, majd a széles kárászok, harcsák, növényevő halak és a compók ivadékai jönnek világra. A tervek szerint a mostani tavaszon több halfaj összesen 50-70 millió ivadéka lát majd napvilágot a keltető házi „szülőszobákban”, bár 100 millió parányi hal világra jövetele mellett is bábáskodhatnának az ottani szakemberek. Bár Lévai Ferenc már többször felvetette, a meglevő kapacitások jobb kihasználása és a kormoránok elleni védekezés érdekében, működjenek együtt az ivadéknevelő gazdaságok, javaslatára eddig nem nagyon mutatkozott fogadókészség.

Arra viszont talán már megérett a helyzet, hogy 8-10 üzem közös halértékesítési szövetkezetet hozzon létre. Lévai szerint ezt a döntést sem kellene halogatni, a horvát halászok ugyanis már közösen lépnek fel, s hódítanak meg újabb piacokat.