2013.04.04. 19:49
Jégkorong: bajnokok az Ocskay akadémia fiataljai
Az Ocskay akadémia fiataljai csütörtökön este a hazai jégkorong bajnoki döntő utolsó, ötödik csatáját vívhatták meg az UTE-Vasas legénysége ellen.
Vajon ki nyer, ki lesz a magyar bajnok, a Sapa, vagy az UTE-Vasas legénysége? Mekkora szerepe lesz a 60 perc során annak a ténynek, hogy a fehérváriak előző este iszonyatos 80 percet töltöttek a jégen, míg az ellenfél rápihenhetett a mindent eldöntő csatára?
A vendégek tűntek frissebbnek a kezdés után, csakhogy a hazaiak az első harmadban hat helyzetet is elhibáztak, Németh kétszer vihette egyedül a kapusra a korongot. A második szakaszban sem változott a játék képe. Annyi jó volt benne, hogy a hazaiak bírták a tempót, és voltak helyzeteik. Ami még jobb, a 29. percben Hajós betalált, 1-0.
Kettős emberhátrány után 4 másodperccel a harmad vége előtt Kovács egyenlített, 1-1. Kár. A záró szakaszban nyomott az Újpest a fáradó fehérváriak ellen, de aztán a 47. percben Sárpátki kipúpozta a felső sarkot, 2-1. Az 51. percben még szebb volt a világ, Tóth Gergő is a kapuba talált, 3-1.
A fehérvári fiatalok - ezúttal az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia színeiben - véghez vitték a bravúrt, fáradtan is magyar bajnokok lettek!
Péntek este 18 órakor a Városházán közönségtalálkozóra, szurkolói ankétra várják a drukkereket.
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia-UTE-Vasas 3-1 (0-0, 1-1, 2-0)
Székesfehérvár, 500 néző, vezette: Haszonits, Timár, Varjú, Pálkövi
OGJKA: Rajna – Rusk, Pál, Németh (2), Pukli, Sárpátki 1 – Arany, Varga, Sofron Á. (1), Lengyel, Tóth G. 1 (1) – Korbuly, Reiter A., Hajós 1 (1), Pillók, Füri – Árkovics, Szász, Krausz, vezetőedző: Tyler Dietrich.
UTE-Vasas: Pleszkán – Kukucska, Bereczki, Kovács 1, Frajka, Gágyor – Hodos, Garbacz, Fliszár (1), Bara, Reiter R. - Balla, Postás, Ódry, Dömötör, Turbucz – Sommer, Pichler, Orosz, Nagy, vezetőedző: Pék György.
Kiállítások: 6 illetve 6 perc.