Jutka néni "katedrája"

Bár gyermekkora óta pedagógus akart lenni, és nagyszülei, édesanyja  is ezt a pályát választották, mégis jelentős kitérővel indult Silye Sándorné, vagy ahogy  a gyerekek ismerik, Jutka óvónéni pályája:

 - Amikor leérettségiztem Debrecenben, az ottani SZÜV-nél gyakornoki álláslehetőséget kínáltak. Elvállaltam, de aztán másfél év alatt rájöttem, mégiscsak a gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Így egy számítástechnikai kitérő után kerültem végül a hajdúböszörményi óvónőképzőbe - idézi fel az indulást a friss Arany Katedra díjas pedagógus, akinek saját bevallása szerint mindig is kellett egy megerősítés ahhoz, hogy az életében valamin változtasson, vagy éppen új dolgokkal kezdjen foglalkozni.

1971-ben ment feleségül Silye Sándorhoz, akit ekkor Bicskére hívtak népművelőnek, így kerültek az ország másik felére. Innen már csak egy ugrás volt Fehérvár: a feleség a Felsővárosi Óvodában, a férj pedig a Felsővárosi Művelődési Házban kapott állást. Később a Felsővárosi Óvodához integrálták a  Forfa Óvodát, amit nem sokkal később le is bontottak, így került át az óvónő  a nem sokkal távolabb lévő Rákóczi úti oviba, ahol rábízták a mozgássérült gyermekekkel való foglalkozást.

- Ha egy felnőtt teljes szívéből elfogad egy gyermeket, akkor a csoport többi gyereke is elfogadja őt.  Nagyon fontos tehát a jó példa mutatása, az elfogadás, különösen akkor, ha mozgásukban sérült gyermekek is vannak - vallja Silye Sándorné, akinek a szárnyai alatt az elmúlt 38 évben több száz kisgyerek nevelkedett. Úgy tervezi, az idei tanév végén nyugdíjba megy. Jól fog esni a pihenés, de - mint mondja - nem tart majd sokáig, mert nem tudna ölbe tett kézzel ülni.