2013.04.18. 14:48
Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Székesfehérváron
A tudás életet menthet! – jelmondattal hirdették meg idén a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt.
A szerdai dunaújvárosi forduló után április 18-án a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területéről jelentkező csapatok mérték össze tudásukat és ügyességüket a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismeretekből.
A vetélkedőt Magosi Lajos tű. alezredes, igazgató nyitotta meg, a fiatalokat Vargha Tamás honvédelmi államtitkár és Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte.
A Sóstó természetvédelmi területen lévő Zöld tanyán hét helyszínen, úgynevezett állomáson oldották meg az iskolások a feladatokat a tűzoltóság, az iparbiztonság, a polgári védelem, a környezetvédelem és hulladékgazdálkodás, a közlekedés-drogprevenció-bűnmegelőzés, az ár-és belvízi védekezés, valamint az egészségügy témakörében. A székesfehérvári kirendeltségi versenyen emellett egy honvédelmi, kézigránátdobó ügyességi feladat is várta a fiatalokat, az itt elért eredményeket külön értékelték.
A székesfehérvári kirendeltségi fordulón harminchat csapat, közel százötven gyerek vett rész. Kategóriánként az első három helyezett jutott tovább az április 22-ei megyei döntőbe - tájékoztatott Szabó-Bisztricz Anett megyei katasztrófavédelmi szóvivő.