2018.08.12. 13:00
Bangkok, az angyalok ezerarcú városa
Thai nyelven Krungthep, azaz „angyalok városa” a csaknem magyarországnyi lakosú Bangkok, ahová évszaktól függetlenül a világ minden tájáról özönlenek a turisták. Hongkong után Bangkok a világ második leglátogatottabb fővárosa, évente mintegy húszmillió turista keresi fel.
Nem csak a síneken, a vízen is elintézhetjük a bevásárlást
Fotó: Osváth Sarolta
Angyalokkal ugyan nem garantált, viszont Buddhákkal elképesztő mennyiségben lehet találkozni, jobb, ha mindjárt az elején hozzászokunk az utcákon uralkodó káoszhoz, a bábeli hangzavarhoz, és átengedjük magunkat a semmihez sem hasonlítható ázsiai varázslatnak. A magyar fővárosból több mint tizenegy óra a repülőút, egy átszállással és plusz néhány órás várakozással, és már ott is vagyunk a lüktető világváros kellős közepén: szállodai szobánk a 18. emeleten, percekig nem térünk magunkhoz. Remegő párában alattunk apró építőkockák, köztük ágaskodva a felhőt karcoló magasházak és a folyó, a Csaophraja széles szalagja. Az első este maga a szédület: a vacsorát a Baiyoke Sky Towerben, Thaiföld legmagasabban lévő éttermében költöttük el! Bangkok egyik legmagasabb épületében az étterem a híres Baiyoke Sky Hotel 76–78. emeleten található. Hiteles forrásunk, a Bangkokban élő és utazásszervezéssel profi n foglalkozó fiatal magyar pár szerint – akiknek egyebek közt a feszes és hibátlan bangkoki programot is köszönhetjük – több mint száz fogásból választhatunk.
Ezután kemény lépcsőzéssel ledolgoztuk a kalóriákat: a 84. emeleti kilátóból elénk tárult a kivilágított világváros páratlan látványa. Másnap aztán belemerültünk a bangkoki városnézésbe. A Wat Saket, azaz a mesterségesen létrehozott Aranyhegyen 78 méteres monumentális arany Chedi várt ránk, belsejében Budd harelikviákkal. A hegy lábánál lévő templomkomplexum az egyik legrégebbi, ahol hamvasztásos szertartásokat tartottak.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/CFPoMKYow3aYBnd4aEN0pbahln1h9wTbXEKxYgoAXM0/fill/4608/3456/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiNDQzODIyMDFjOTQ0Y2M5NTljM2M0ZjkyMDExZjQx.jpg)
Fotó: Osváth Sarolta
Ezt követően – egyebek közt – megcsodáltuk a világ legnagyobb (5,5 tonna!) színarany ülő Buddha-szobrát a Wat Traimitban, este pedig megnéztük a híres bangkoki Siam Niramit thai előadást. Mivel a következő nap a piacoké volt, előző este még ellátogattunk a híres éjszakai piacra, ahol beszereztük a szuveníreket az itthon maradottaknak, és ráhangolódtunk a kötelező alkudozásra. Kora reggel a nap hatalmas élménnyel indult: a Bangkoktól 70 kilométerre délre található, híres Maeklong vasúti piaccal, ahol az árusok a sínektől pár centire terítik ki az áruikat, bár naponta többször érkezik a menetrend szerinti vonat, a köztes időben értékesítik a portékáikat. Ha sípol a mozdony, a gyümölcsöket, zöldségeket, friss tengeri finomságokat, a húsokat szemfényvesztő gyorsasággal „mentik” a kerekek elől.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/hgazDBnAcdJfkOjRL-j4AZmxvhpG8DoWZEosw7oVezA/fill/2288/1712/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4NmE0ZjU2YTg3NDQxZjc5MDJiODY2OWFlOWE1NmY4.jpg)
Fotó: Osváth Sarolta
A másik csoda a Damneon Saduak úszópiac volt, amely szintén a délelőtti órákban éli világát. A csatornákon haladva csónakokból lehet bármit vásárolni, hatalmasnak tűnik a káosz, de a szabályokat itt is betartják. Bangkoktól a Csaophraja folyón, hajón ringatózva, műsoros vacsoraesttel, káprázatos éjszakai fények között búcsúztunk.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/n01-yED80w2P71hK4OxUtPz0AhMTUzC1rOS0N_HlxZw/fill/2288/1712/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwZmMyMmEyMTA4MzQzZTJhZDNjNmNkMjk2OGYwYTZk.jpg)
Fotó: Osváth Sarolta