2010.06.28. 12:14
Sikeres pályázat, ingyenes felnőttképzés a TIT-nél
Székesfehérvár - A TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) Fejér Megyei Egyesülete két projektre pályázott, s több mint 68 millió forintot nyert egy uniós pályázaton.
Az egyik, A tudás és műveltség megújítása – a társadalom megújítása című projekt nyitókonferenciáját hétfőn tartották az intézményben. Amint azt Márkusné Schlögl Erzsébet, a megyei egyesület igazgatója elmondta: a pályázaton nyert összeg egy részéből száz, a közművelődésben, a médiában, az oktatásban, illetve kulturális területen dolgozó ember ingyenes továbbképzése valósulhat meg. A négy csoportban, különböző időpontokban induló képzésre a közeljövőben lehet majd jelentkezni az intézménynél. Az igazgatótól megtudtuk: főleg felsőfokú, bölcsész végzettségű hallgatók érdeklődésére számítanak, de középfokú iskolai végzettségűek is jelentkezhetnek. A cél, hogy a kulturális területen dolgozó szakemberek elsajátítsák a pályázatírás fortélyait, és új, gazdasági ismereteket is szerezzenek. A másik projekt a tehetséggondozást célozza, az egyesület a támogatás révén szakköröket, felkészítő foglalkozásokat szervez általános és középiskolás diákok számára.