2011.01.15. 05:32
Ha Hitler nem támad, a szovjetek Párizsig mennek! Átértékelik a múltat az új tanulmányok!
A szovjet 40. hadsereg 1943. január 12-én az urivi hídfőnél rátámadt a magyarok állásaira. A helyzet válságosra fordult, a legnagyobb csapást elszenvedett hadosztályunk visszavonult, szomszédai kilátástalan helyzetbe kerültek. A dominó lapjait nem lehetett többé felállítani, a védők minden hősiessége ellenére összeomlott a doni front. A 2. magyar hadsereg januári és februári vesztesége 125 ezer főre tehető, 49 ezer volt a hősi halottak, nagyjából ennyi a sebesültek, és 27 ezer az eltűntek,a fogságba esettek száma. Mindezt tudjuk.
Vannak azonban bőven fehér foltok a világháború történetének térképén. Az újabban megnyílt (elsősorban orosz) levéltárak adataira alapozva olyan tanulmányok sora lát napvilágot, amelyek átértékelik a múltat, s ezzel részben a magyar katona szerepét is. Ezek a munkák egyelőre csak szűk körben ismertek. Végh Ferenc a honvédség vezérkari főnöke volt: tanulmányát a minisztérium folyóiratában, a Haditechnikában jelentette meg a közelmúltban. (A tábornok is többségében orosz forrásokra, elsősorban Viktor Szuhorovra hivatkozik.)
Ha majd a széles közvélemény előtt is ismertek lesznek ezek az elméletek, nyilván heves vitákat váltanak ki. Beláthatjuk, miért: lényegében a feje tetejére állítják mindazt, amit a világháborúról ismertünk tanulmányaink és olvasmányaink alapján. Vágjunk bele! Végh Ferenc az összegyűjtött tények és feltételezések alapján nyilvánvalónak nevezi, hogy a szovjetek a német támadás előtt jelentős hadászati és hadműveleti intézkedéseket hoztak, azaz lefordítva: felkészültek egy támadásra Németország és Európa ellen. Sztálin stratégiai célja ugyanis a világforradalom kirobbantása, a kommunizmus világméretű elterjesztése volt, s ennek érdekében a földrész teljhatalmú urává kívánt lenni. Ezt mondta: Európának háborúba kell bonyolódnia - saját semlegességünk megőrzése mellett -, és csak akkor kell a Vörös Hadsereg összevont erejét a mérleg serpenyőjébe dobni. A Wermacht tehát csak megelőzött egy későbbre tervezett szovjet támadást. Ezt a hivatásos katona az egymással szemben álló erők mennyiségéből és minőségéből világosan megállapítja. Azaz Hitler 1941. június 22-én indított rohama nem egy (mint ahogyan hatvan éve halljuk) békeszerető fél ellen irányult, hanem egy erősen felfegyverzett, valamely későbbi időpontban szintén agresszorként fellépni szándékozó totalitárius nagyhatalom ellen. Keitel német tábornagy (Nürnbergben kivégezték): "Elhatároztuk, hogy megelőzzük Szovjet-Oroszország támadását..."
Tehát az új felfogás szerint Sztálin a Molotov-Ribbentrop-paktum segítségével belehajszolta Hitlert a Nyugat elleni háborúba, miközben saját fegyveres erőinek létszámát a meglévő háromszorosára növelte (a cél 3 millió katona hadba hívása volt). A szovjet vezérkar Magyarország elfoglalásával látta elvághatónak Németországot a nyersanyagokban gazdag Balkántól, tehát a tervezett támadás után azonnal megszállás alá kerültünk volna. Nagyon érdekes a válasz arra is, miért omlott össze teljesen a Szovjetunió védelme a német hadművelet megindulása után. Az orosz újhullámos történészek szerint mindez a Vörös Hadsereg csendes, senki által nem irányított felkelése volt Sztálin diktatúrája ellen, az ezer kilométer hosszú frontszakaszon ugyanis szovjet katonák százezerszámra adták meg magukat, vagy áltak át német oldalra. Kérdés, mi lett volna a világégés vége, ha Hitler a maga oldalára, és nem maga ellen fordítja ezt az elkeseredettséget?
Ami valódi honvédő háborúvá alakulva végül hazánk több évtizedes megszállásához vezetett, és másodrangú európaiakká tett minket a Nyugathoz képest.