Úszás

Tegnap, 13:15

Folytatódik Hosszú Katinka és a MÚSZ nyilatkozatháborúja

A háromszoros olimpiai bajnok ismét a Magyar Úszószövetséget kritizálta, és elárulta, folytatja-e a pályafutását.

MW

A későbbi bronzérmes Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás döntője előtt az úszó országos bajnokságon a Duna Arénában 2024. április 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Hosszú Katinka még a párizsi olimpia idején szállt bele a Magyar Úszószövetségbe – emlékeztet a Magyar Nemzet. A háromszoros olimpiai bajnok alattomosnak és gerinctelennek nevezte a MÚSZ viselkedését, mivel szerinte Milák Kristóf helyett Léon Marchand-t segítették azzal, hogy információt adtak ki a magyar úszó formájáról, így a kihívó és annak neves edzője, Bob Bowman tisztában volt azzal, hogyan kell felkészíteni a franciát a Milák elleni csatára.

– Az a vicc kategória, hogy Bob Bowman a magyar hírekből tájékozódva készíti fel a versenyzőjét. Marchand a tavalyi fukuokai vb-n az utolsó hosszon 29,2-t úszott, ami jobb volt, mint Kristóf utolsó hossza, amikor csúcsformában volt és világcsúcsot úszott. Tehát mondhatjuk, hogy Marchand utolsó ötvene eddig is nagyon erős volt, és ezt Bowman nem most találta ki

– mondta Szántó Dávid, a MÚSZ nemzetközi versenyrendezései vezetője a szövetség múlt hétfőn tartott sajtótájékoztatóján. Az eseményen Wladár Sándor elnök is reagált Hosszú Katinka nyílt levelére.

Ezután újra Hosszú Katinka térfelén volt a labda. A 35 éves klasszis az Eurosportnak adott interjút, amelyet pénteken közölt a csatorna. Hosszú elmondta, szerinte az úszószövetségnél miben hibáztak Milák Kristóffal kapcsolatban.

Az, hogy a sajtónak nyilatkoztak róla, hogy talán nem volt olyan a felkészülése, mint amit elvártak tőle, őt gyengítette. Ez a hír a nemzetközi sajtóban is elterjedt. Én sokat készültem külföldön, így tudom, miként folyik a nemzetközi felkészülés. Így biztos, hogy eljutott Léon Marchand-hoz is ez az információ. Ez nem segítette a felkészülést, hanem hátráltatta. Ilyenkor erről nem szabad kifelé beszélni, a stábnak összetartónak kellett volna lennie

– jelentette ki az úszó.

Az interjú során Hosszú saját pályafutása is szóba került. Mint ismert, a klasszis az olimpiai szintidőt hajszolta, végül azonban nem sikerült kijutnia Párizsba. Még a jövő kérdése, hogy ezek után folytatja-e.

– Most abban a fázisban vagyok, mint az olimpián részt vevő úszók. A pihenőidőszakomat töltöm, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Jelenleg aktív a státuszom – húzta alá Hosszú Katinka.

További részletekért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában