Jó reggelt, Fejér vármegye!

Fáradt, másnapos a vidék. Néhány mogorva arcú koránkelő - vagy épp péntek éjszakán szemhunyásnyit sem alvó - rója sietős léptekkel az utcákat . . . Míg mások a járdát takarítják, hallom a cirokseprű semmihez sem fogható hangját, miközben a szomszédban lévő kutyák is koncertezni kezdenek. Mi történik? – kérdezem magamtól – Talán megérkeztek a brémai muzsikusok? Aztán hirtelen minden elül, a háttérzaj is lecsendesül. Egy kis idő múlva aztán nyávogás, halk dorombolás hangjára ébredek. Manóci ott ül cukin az ágyam mellett és engem néz: éhes! A következő pillanatban pedig már hozzám dörgölőzik jelezvén, hogy szombat hajnali nyolckor ugyan méltóztassék az úr kikászálódni a pihe-puha ágyból! Az élet már csak ilyen, nagy duzzogva felkeltem...