In memoriam Lovranits József

Az ajtaja mindig, mindenki előtt nyitva állt. Az iskolát élete fő művének, szívügyének tekintette. Méltán kapta ő a magyar oktatás kategóriában a Prima Primissima-díjat. Embersége meghatározta az iskola szellemiségét.

A Lánczos Kornél Gimnázium volt diákja, Segesdi Martin így emlékezett meg róla: „Tegnap este végleg elment egy óriás. Valaki, aki az eszével és a kitartásával lehetett volna remek államférfi , tudós vagy akármilyen mesterember, de ő mégis azt választotta, hogy inkább száz meg száz ilyet nevel ki és biztat. Olyan ember volt, aki világnézetével és szelíd bölcsességével az ég egy kicsi, de annál fontosabb szeletét tartotta sokunk felett. Tanítása és példája pedig örök. Amikor meghallottam, mi történt, levettem polcomról a 2005-ös kaleidoszkópot (az általa alapított gimnázium tanulmánykötetét), és újra elolvastam az egyik csillagász-expedíciójáról szóló írását, amit így indított: „A csillagokhoz vezető út néha sajnos kanyarog…” De megéri. Én így fogok Rád emlékezni Igazgató Úr. Azt mondják, amikor az emberek tiszta szívből és nagy reménnyel hoznak létre valamit, akkor az alkotásnak lelke lesz. Te megmutattad, hogy ez így igaz. Köszönünk mindent! Szuahéliül úgy mondják, asante sana.”