Siák Gabriella az ápolási osztályon megtalálta, amit keresett

Emberekkel foglalkozhat

Nagyon szerény ember, mondják Siák Gabrielláról a kollégái. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ápolási osztályának diplomás ápolója az ápolók napja alkalmából kapta meg az intézmény egyik legbecsesebb elismerését, az Év Ápolója díjat. Gabriella negyven éve van a pályán, 1979-ben általános ápolóként kezdte az egészségügyi pályafutását. Kezdetben a IV. belgyógyászaton, majd a műveseállomáson dolgozott. A pályára, mint meséli, az vonzotta, hogy itt emberekkel lehet foglalkozni. S ahogy az elmúlt 40 évről mesélt, kiderült: ez motiválja azóta is. Szerénysége azonban első perctől egyértelmű, hiszen így kezdi:

– Teszem a dolgomat, mint mindannyian, akik az egészségügyben dolgozunk – ám azért annál többet tett. – Mindig olyan emberek vettek körül, akik arra inspiráltak, hogy tanuljak. Elég sok képesítést szereztem, mert azt gondolom, hogy abból tudunk építkezni, amit megszerzünk – így tehát felnőtt szakápoló, nefrológiai szakápoló, egészségügyi menedzser, majd a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán diplomás ápoló végzettséget szerzett. Kiemelkedő szakmai tudására a műveseállomáson is csakhamar felfigyeltek felettesei, és ezzel élve a dialízisközpontban ápolásvezetőnek nevezték ki – 10 évig dolgozott vezető beosztásban, szárnyaló karriert futott be, ám ekkor olyan döntést hozott, amilyenre kevesen merészkednek vezetői pozícióban.

Visszavágyott a betegágy mellé

– A betegek évekig járnak művesekezelésre, de utána hazamennek. Vagyis nem alakul ki igazi nővér-beteg kapcsolat, amelyben én kiélhettem volna azt az igazi, Kossuth Zsuzsás gondoskodási vágyamat. Ugyanez jellemző a vezetői beosztásban is. Ezért úgy döntöttem, szeretnék visszamenni a betegágy mellé, amire szerencsére lehetőségem is volt. A vezetőként eltöltött évek során tehát egyre nagyobb gondot okozott számára, hogy a közvetlen betegellátástól eltávolodott, ezért 2008-ban saját kérésére az ápolási osztályon ismét betegágy mellé állt.

– Kiderült, itt valóban a betegek szeretetteljes, odaadó, hosszú távú ápolása jellemző. Ezen az osztályon az ápolás mellett – ami szívügyem – a szakmát is tudjuk űzni, hiszen az itt megforduló idős emberekre való tekintettel különböző területeket érint a szakmánk a sokféle betegség miatt. Tudni kell, hogy mi orvos nélkül dolgozunk, aki hozzánk csak vizitelni jön. Ezért nagyon fontos, hogy észrevegyük a különböző felmerülő betegségeket, és ezeket referáljuk az orvosoknak. Tehát ez meglehetősen nagy szakmai kihívást jelentő terület. Másrészt pedig, mivel hosszasabb ideig bent fekszenek a betegek, ki tud alakulni az a kapcsolat, amelyre vágytam. Azt mondják, az időseknél nincs sikerélmény – de bizony van! Sok esetben rossz állapotban, fekvőbetegként kerülnek hozzánk, ám itt gyógytornász, mentálhigiénés, logopédus, gyógymasszőr foglalkozik a bent fekvőkkel, rajzos, mondókás, felolvasós foglalkozásokat tartunk. Amikor látják, hogy mi is akarjuk a javulásukat, ők is akarják. És sok esetben saját lábukon mennek el tőlünk a betegeink. Többször ünneplünk itt 100 éves születésnapot, s nagyon sok a 90 fölötti betegünk is. Nagyon szeretjük őket – teszi hozzá.

Az osztályon eltöltött évek alatt pedig bebizonyosodott, hogy munkájában pontos, megbízható, precizitása példaértékű, a tanulókkal is kiemelten foglalkozik. Felettesei többszöri kérésére sem vállalt többet vezetői szerepet. – Nem hiányzik, én innen szeretnék majd nyugdíjba menni – mondja.