„Aki egyenruhát visel, az külön tudja választani a barátságot és a szakmát”

Fridrich Ferenc (címzetes rendőr törzszászlós) Rácalmás körzeti megbízottja különös érzésekkel indult az Országos Rendőr-főkapitányságra. Egyrészt elöljáróira gondolt, akik méltónak tartották és felterjesztették az elismerésre, másrészt egyfajta értékelést végzett magában. Elmondása szerint, sok minden lepörgött előtte, amíg Balogh János vezérőrnagytól átvehette az elismerést.

Két fiúgyermek édesapjaként, rácalmásiként, ennek a körzetnek a megbízottjaként, milyen kötődést jelent a rend képviselete a szülőföldön, itthon? Számít az identitásban?

– Igen. 1999. július elsején szereltem fel a rendőrség állományába, a Dunaújvárosi

Rendőrkapitányságra, ahol három évig járőrszolgálatot teljesítettem, s ezt követően pályáztam Rácalmásra. Rokonságom, felmenőim idevalósiak és huszonnégy évesen nagy kihívást jelentett. Emlékszem a napra, amikor szolgálatba álltam és mindig is egy pluszmotivációt jelentett, hogy itthon dolgozhatok. Abban a lokális társadalomban tenni ezt, ahová tartozol is, nekem mindig is egy plusz volt, azon felül, hogy az eskühöz híven a rendőr elvégzi a kötelességét. Általában egyenruhában vagyok, de tény – amit egymás közt is mondunk sokszor – a rendőr gatyában is rendőr! Úgyhogy engem mindig megtaláltak, s megtalálnak. Horgászdinasztiából származom, édesapám már kisgyerekként megszerettette velem a Dunát, s a mai napig meghatározta a kikapcsolódásomat. Amikor tehetem, megnyugvásként, pihenésként, akkor a Dunán vagyok, annak is a rácalmási szakaszán. Lemegyek a partra, megszűnik a világ, ami nem azt jelenti, hogy nem csörren a telefon. Ugyanakkor a felmenőim közül senki nem volt a rendőri hivatás képviselője. A sors iróniája, hogy tanári pályára készültem, de lemaradtam. A segítségnyújtás, a szolgálat viszont mindig izgatott. Aztán édesanyámmal megkerestünk egy nyugalmazott rendőrtisztet, akinek a véleményét kértük. Majd jött az angyalbőr, a katonaság Tapolcán. A rendőrség pedig a Csopaki rendőr-szakközépiskola után jött.

A szolgálatkezdéskor volt egyszerűbb a munka, vagy az évek alatt lett összetettebb, sokrétűbb?

– Mindenki azt hisz, amit akar, de mint közterületen szolgáló rendőr, azt kell mondjam: nekünk haza kell érni! Ez egy szakma, hivatás. Nem lett könnyebb, viszont sokkal nagyobb szakmai tudást igényel, precizitást követel mindenkor. De ne essünk félreértésbe, huszonegy évvel ezelőtt is rendőr volt a rendőr, jogszabályok alapján betartani és betartatni. Ahogy a világ változik, a követelményrendszer is változott, és az arculat is. Egészen biztos vagyok benne, hogy a mostani fiatalok is megkapják a tisztes kiképzést gyakorlatban, elméletben egyaránt: nyomozástanban, büntetőeljárásból, a Btk.-ból, közrendvédelemből, közlekedésrendészetből…

A sport önnek a kikapcsolódás, meg minden, ami gurul, de nem film?

– A magyar focimeccsek élveznek előnyt nálam, de minden, ami gurul és kerek, azt szeretem, ahogy a hokimeccseket is. Hobbiszinten én is voltam pályán Rácalmáson, szerettem a helyi focicsapat aktív tagja is lenni. Több meccset nagyon megjegyeztem már, de az Izland–Magyarország mérkőzést Marseilles-ben 2016-ban, amelyen jelen lehettem, amíg élek nem felejtem el! Hatalmas sporttörténelem, imádtam! Minél több ilyen legyen! És ha már a filmek is szóba jöttek, nálam a Hetedik című Brad Pitt-tel és Harrison Forddal a Szökevény a toplistásak.

Mindenkit hazavárnak?

– Igen. Édesanyámnak például ugyanaz vagyok, mint 25 évvel ezelőtt: kisfiam! De létezik rendőrbarátság is, megéltem. Tíz évig dolgoztam egy kulcsi kollégával, amikor kezdtem a pályát. Mint társak, kollégák dolgoztunk együtt. Nyilván külön tudtuk választani a magánembert a kollégától. Aki egyenruhát visel, s én ezt teszem a kezdetek óta, annak tudnia kell ezt. De például az öcsém is rendőr lett! Tetszik, nem tetszik – mivel az öcsém, de munkatársam is egyben – én kritikusabb vagyok vele, talán nehezebb is neki, ha velem van. A lényeg viszont mégis az, hogy ki is kéri a véleményemet, mert tudja, hogy szívesen elmondom neki. De csak, ha kérdez, nem szoktam tolakodni vele. Ahogy mással sem.