2021.07.06. 09:00
A falvak lakóinak életét megkönnyítő lépés az etyek-botpusztai elágazás fejlesztése
A sikeres Magyar Falu Program úthálózat-fejlesztési programjában főleg a négy-öt számjegyű utak korszerűsítése folyik.
Fotó: Kricskovics Antal
Az etyek-botpusztai elágazásnál öt út fut össze, mondta el Németh István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója, s úgy minősítette: rendezetlen a közlekedési helyzet. A kialakítandó körforgalommal, s a világítás, járdakapcsolatok elkészültével korszerű csomóponttá válik a helyszín. Az Etyek határától a régi gesztenyesoron átvezető út az 1-es főútig, Háromrózsáig tart, s kihagyták a botpusztai lakóparknál a 300 méteres szakaszt, ahol most megkezdik a munkálatokat. Egy régi kis kőhíd is megújul, a kivágott fák helyett újakat, valamint ezerötszáz cserjét ültetnek el. A november végéig tartó időszakban félpályás közlekedés folyik, a teljes költségek 952,5 millió forintra rúgnak. Zólyomi Tamás polgármester hozzátette: szép lakóparkok nőttek ki a földből az elmúlt harminc év alatt Etyek körül, ám a mezőgazdasági területből építési telkekké vált föld haszna nem folyt be a település belső fejlesztésére. Ezt kell pótolni és ellensúlyozni a mai településfejlesztési koncepció során.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/VrMT34Pqx9KljGnjjbgJtrc02Wx76YvycAB1CVCMGWY/fill/4175/2759/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI4ODk5NzNhNjU2MDQ5MmM4ZDA0MTY5ZGI1NTc1ZDZm.jpg)
Fotó: Kricskovics Antal
2018-ban Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára hozta létre a kormány a Magyar Falu Programot, amelyet Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos felügyel. 2021-ben 250 milliárd forintos országos kerettel folyik a program – mondta el Tessely Zoltán országgyűlési képviselő Száron, az 1650 méter hosszú út felújításának megkezdése alkalmából. Németh Norbert polgármester és Molnár István útépítő szakember újdonsággal is szolgáltak: a 340,5 milliós beruházáson nemzetközi szabadalommal bíró speciális gép dolgozik majd: a szerkezet elöl felmarja, s elnyeli az aszfaltot, belül a szükséges kötő- és egyéb anyagokkal vegyíti, majd a végén leteríti a kész útburkolatot. Gyors, korszerű, környezetbarát és hatékony eljárás során újul meg az 1967-től csupán javításokon átesett szári út.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban