2021.08.19. 07:00
Kitüntetések, előléptetések a fehérvári ünnepi állománygyűlésen
A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredénél szerdán ünnepi állománygyűlést tartottak. Nemcsak hivatásos és szerződéses katonák kaptak elismeréseket az államalapítás ünnepe alkalmából, hanem több honvédségi dolgozó is.
A tiszti szolgálati jel 2. fokozatát adományozta húsz év szolgálat után Ruff Tamás őrnagynak (balra) Vokla János ezredparancsnok
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A csapatzászló fogadásával indult az ünnepi esemény a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred területén. A Ruff Tamás őrnagy vezette zenekar a színpadon zenélve, a megjelent mintegy százötven fős állomány viszont állva fogadta a díszvendégeket, köztük Petrin Lászlót, a Fejér megyei kormányhivatal főigazgatóját, Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár polgármesterét, Spányi Antal megyés püspököt és Berta Tibor dandártábornokot, katolikus tábori püspököt.
Utóbbi az egybegyűltek előtt azt mondta: – Amikor Szent Istvánra emlékezünk, akkor nem arra kell gondolni, hogy a hagyományt őrizni, ápolni kell, mert az nem rab és nem beteg. Meg kell élni. Ünnepelni kell. A magyar állam, vagyis Szent István műve megmutatja, hogy nekünk nem nagyon van más utunk, mint amit ő kijelölt. A kenyér a jövőt szimbolizálja, és ezért mondjuk is újra meg újra imádságunkban, hogy a mindennapi kenyerüket add meg nekünk ma! – fogalmazott a tábori püspök, aki kérte az Urat, legyen áldás a kenyéren, az országon, a nemzeten.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/Mqm6nYsVsN_mXmiF9fn7BRnxAWYCwtR5aCGMPNj32HM/fill/5472/3648/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQyMDc3MjZhYzA0YjQ0Njg4ZjJlMzRhMmM0MThkOGRl.jpg)
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere, Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és Vokla János ezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka írta alá a kitüntetésekről szóló dokumentumokat. Nem kevesebb, mint hetvenhárom kiemeltje volt a rangos eseménynek. Többen 10-20-30, illetve 40 év szolgálat után kaptak elismerést, vagy ajándéktárgyat. Emellett több tisztet és altisztet előléptettek. Sokan közülük nemcsak magasabb rendfokozatot, de nagyobb felelősséggel járó beosztást is átvettek Vokla János ezredestől, a 43. ezred parancsnokától.
Ünnepi állománygyűlés a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredénél
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban