2021.09.02. 12:55
Párhuzamosan nőnek majd meg a soponyai csemeték
Ismét új ötlettel rukkolt elő a Zichy János Általános Iskola vezetése. Az ünnepélyes tanévnyitón még szoboravató is volt.
A faültetésből a kisdiákok is kivették a részüket
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Az első becsöngetést követő tanévnyitón a gyermekeket Hollósi Lászlóné Anikó intézményvezető fogadta, és külön köszöntötte az első osztályosokat. Nemcsak buzdító szavakkal öntött lelket beléjük, de egy emléklapot is átnyújtott a részükre, hogy maradjon valami emlék erről a nagy napról.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/yBbwL_0R64fUMhyhHIFwnFvBUY57iPr3-tjWNT-Trn0/fill/6888/4592/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1ZGM2NjYxMDEzMzQ2MzRiOGUyZjA0ZWU3NzJiZWRi.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Azonban nemcsak a gyermekeknek, de az iskolának is lesz maradandó emléke, ugyanis az évnyitón ültettek egy facsemetét is, mely az elkövetkezendő nyolc évben párhuzamosan fog fejlődni a nebulókkal. A faültetésből maguk a kisdiákok is kivették a részüket.
Természetesen ezzel nem volt vége az ajándékok sorának, hiszen közben elhangzott pár vers is, ami a szellem ajándéka, majd Szücs Norbert is köszöntötte a diákokat: az elsősök kis ajándékcsomagot is kaptak a polgármestertől.
Aztán a tanévet kezdők serege átvonult a bejárat melletti ligetes részre, ahol felavatták Szabó József fafaragó bagolyt ábrázoló szobrát. A kálozi művész nemcsak tapsot, de egy csokor virágot is kapott az avatást követően az iskola előkertjében.
A sok esemény és ajándékozás után megkezdődött az új tanév, mindenki visszavonult az osztálytermébe.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban