2021.10.02. 07:02
A zene ünnepén adták át a Fricsay Richárd Zenei Díjat
Az október 1-jei zenei világnapon megtelt a városháza díszterme – ám a műsort otthonról is lehetett követni.
A műsorban a Kodály Zoltán Gimnázium Leánykara is fellépett, Feke Mariann vezetésével
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Ezúttal rendhagyóbb módon valósult meg az ünnepség, amely élőben a díszteremben zajlott, online pedig két csatornán is lehetett nézni. A város gyermekkórusai például csak az éterben kapcsolódtak be az eseménybe, a helyszínen nem voltak jelen. Mindezt a járványügyi helyzettel együtt járó korlátozások indokolták.
Jelen volt azonban több zenekar és kórus, így a főszervező Alba Regia Szimfonikus Zenekar is.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/lVCXRuSD-ROeR5neL3qVZSrCDekpCE43an-e7mQOm84/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg0MWNlZjY5YmQ3YTQwOTc4YzZhZGE4MGVkOWY4YzZl.jpg)
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A gála elején Cser-Palkovics András polgármester mondott köszöntőt, aki egyebek mellett a kultúra, a kulturális élet, azon belül a zene közösségformáló erejéről beszélt. Később Vargha Tamás országgyűlési képviselő osztotta meg zene világnapi gondolatait. Ezután, műsorszámok közepette adták át a Fricsay-díjat.
Az elismerést adományozó önkormányzat meghatározása szerint: a Fricsay Richárd Zenei Díj a Székesfehérvár zenei életében több éven keresztül kifejtett kiemelkedő zenei munkásságával maradandót alkotó székesfehérvári zenetanárnak, karnagynak, zenei előadóművésznek, együttesnek, közösségnek adományozható.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/L0uSSOMPpIaELigi7HBPzikBwoYGlTH5K1v0-DpaFho/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MyMzU3YTI0ZmI5ZDQ0M2NiNmFjYzE2YzA0ZGQzNzI5.jpg)
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A díjat ezúttal a tavaly nyugdíjba vonult Magyarné Tima Zsuzsanna kapta, aki több mint három évtizeden át tanított a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában. Szolfézstanárként és igazgatóhelyettesként jelentős szerepet vállalt a zeneművészeti szakgimnázium megalapításának előkészítésében. Az óvodáskorú gyermekek zenei nevelésének támogatására létrehozta a Zenede Bábszínházat, amelynek foglalkozásain a gyerekek játékos körülmények között ismerkedhettek a hangszerekkel és a zeneművekkel. Az ő nevéhez fűződik az Egy szem gyümölcs című jótékonysági hangversenysorozat megszervezése állami gondozásban élő gyermekek részére. A Zenei Nevelésért Alapítvány kuratóriumi tagjaként tevékenykedett a szervezet megalakulásától 2020-ig.
A közönség vastapssal jutalmazta a díjazottat, majd meglepetésként a Musicolore Énekegyüttes adott elő több dalt, és más fellépők is következtek.
A gála után, külön teremben a szimfonikus zenekar igazgatója, Ruff Tamás és a karmester, Dobszay Péter, valamint Cser-Palkovics András köszöntötte a kórusvezetőket, a zenekar számára pedig átadtak egy, Daróci Bárdos Tamás zeneművéhez készült kottagrafikát.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban