Hősként ünneplik Seregélyesen az életmentő postásnőt, Furák Etelkát

Úgy gondolom vannak olyan történetek, amelyekről érdemes beszélni, mert fontos üzenetet hordoznak magunkban. Ez a seregélyesi történet pedig pontosan ilyen, hiszen az egyik legfontosabb dolog a mai rohanó világunkban, hogyha valaki bajban van, ne sétáljunk el mellette, hanem nyújtsunk segítő kezet. Cselekedjünk úgy embertársainkkal, ahogy elvárjuk, hogy velünk is bánjanak, ha éppen segítségre van szükségünk. 

Furák Etelka napja a múlt héten pontosan úgy indult, ahogy szokott. Reggel felpattant a biciklire és elindult a faluban, hogy kézbesítse a leveleket az ügyfeleknek. Majd az Ady Endre utcába érkezett, ahol segélykiáltásokat hallott egy idős hölgytől, - akit természetesen, ahogy a többi falubélit is - jól ismer, és közel áll a szívéhez. Egy percig sem tétlenkedett azonnal a bajban lévő asszony segítségére sietett, ám a bejárati ajtót zárva találta. Ez sem tántorította el, és az alacsonyan lévő ablakoknak köszönhetően bejutott a házba, ahol a földön feküdt az idős hölgy. Etelka átsietett a szomszédba, hogy segítséget kérjen, mert egyedül nem tudta az ágyra felsegíteni a rosszul lévő nénit. Közös erővel ez sikerült, ám itt jött a fekete leves. A néni állapota még rosszabb lett, már nem tudott kommunikálni sem, nem adott életjeleket. A már vonalban lévő mentők nyújtottak segítséget Etelkának, aki azonnal megkezdte az újraélesztést a mentők kiérkezéséig, akik aztán tovább folytatták a küzdelmet az idős asszony életéért. 

Ahogy a szakemberek átvették az irányítást Etelkánál eltört a mécses, és zokogásban tört ki. 27 évvel ezelőtt egészségügyi szakközépiskolába járt, de sosem gondolta volna, hogy egyszer hasznosítani kell az ott szerszett tudását. A néni családját is ő értesítette, ami lelkileg egy újabb próba volt a helyi postásnő számára. Ahogy azt pedig mondani szokták, az élet megy tovább, és a munka sem állhatott meg, így Etelkának is folytatnia kellett az útját a faluban, hiszen volt még pár kézbesítésre váró levele. Ahogy mondja, csak meredt maga elé, és tekert az utcákon, próbálta feldolgozni a történteket. Többen is megkérdezték tőle útja során, hogy jól van-e. 

A legtöbbet feltett kérdés mégis az volt, hogy hogy volt ekkora lélekjelenléte?

- Szerintem ilyenkor nem szabad agyalni, gondolkodni, hanem egyből cselekedni kell.  Tudom, hogy sokan gondolják azt, hogy ők aztán biztos nem képesek rá, de én hiszem, hogy igenis mindenki képes rá. Arról nem is beszélve, hogy az ember lelkivilága csak úgy tud megnyugodni, ha azt érzi, hogy adott szituációban mindent megtett, ami tőle telik. Azt nem tudhatjuk előre, hogy mi lesz a végkimenetel. Lehet, hogy nem sikerül, lehet, hogy csak pár napot él majd az, akit megmentettünk, de az is lehet hogy még évekig boldogan él a segítségünknek köszönhetően. De cselekedjünk, mert ha nem tesszük, akkor életünk végéig hordozhatunk egy iszonyú nehéz terhet. A másik nagyon fontos dolog, amit megemlítenék, hogy ne legyünk előítéletesek. Az aki a földön fekszik, nem biztos, hogy részeg, ne sétáljunk el szemet hunyva mellette. De ha részeg is, akkor is szüksége lehet segítségre. Mindig gondoljunk abba bele, hogy ha mi, vagy egy szívünkhöz közel álló személy kerül bajba, milyen jól esne a segítő kéz. Tegyünk azért, hogy jobb hely legyen a világ és mutassunk példát az embertársainknak, a gyermekeinknek. 

Természetesen a család is köszönetet mondott Etelkának, ám azt a szomorú hírt is megtudtuk, hogy az idős asszony pár nappal a kórházba szállítás után sajnos elhunyt. 

A faluban, ahol amúgy is mindig kedvesek vele, és mindig van a lakóknak pár  kedves szavuk hozzá, most hősként ünneplik Etelkát.  Új becenevet is kapott, mégpedig a hős postásnő jelzővel illetik a legtöbben.  Nem győzi fogadni a gratulációkat, amit pedig a közösségi médiában tapasztal, arra nem talál szavakat. Folyamatosak a megkeresések, mindenki kíváncsi a történetre. Ahogy mondja, ő nem azért tette, hogy most felkapott legyen és mindenki megismerje a nevét, csupán ösztönből és emberségből cselekedett. Annak viszont örül, hogy most a "hírnévnek" köszönhetően tudja közvetíteni azt a fontos üzenetet, hogy tiszteljük, szeressük egymást, és segítsünk ott, ahol csak tudunk. 

A beszélgetés után tettem egy kört a faluban, hogy megkérdezzem a helyiek véleményt a hős postásnő cselekedetéről. Már ahogy az Etelka név elhagyta a számat mosolygó szempárok fogadtak, és nem is kellett folytatnom a mondandómat. Tényleg mindenki ismerte őt, aki csak szembe jött, és valóban hősként emlegetik. A helyi virágboltban dolgozó Kiss Zsuzsanna pedig hosszabban is kifejtette véleményét az esettel kapcsolatban.

- Jól ismerem Etelkát, mivel utcabeli. Mindig is segítőkész és adakozó volt, csodálatos személyiség. Amikor hallottuk a hírt le voltunk döbbenve, elképesztő amit véghez vitt. Én nem biztos, hogy képes lettem volna rá, mert eluralkodott volna rajtam a pánik. Ő pedig tette a dolgát, mintha évek óta ez lenne a munkája, hogy életeket ment. Napi szinten jönnek be a vásárlók és mindig szóba kerül a téma, tényleg nem túlzás azt mondani, hogy az egész falu erről beszél. Büszkék vagyunk rá nagyon, és örülünk, hogy egy ilyen ember és egy ilyen történet is öregbíti már a mi kis településünk hírnevét.

Kapcsolódó: