2023.05.20. 20:00
A sport és a zene erejével gyűjtöttek a Nagyok a Kicsikért fesztiválon
Valószínűleg okozott pár kellemetlen éjszakát a főszervezőknek az elmúlt napok csapadékos időjárása, ám szombaton még az ég is összefogott velük a Fejér Vármegyei Szent György Kórház újszülött osztályának apróságaiért, hiszen verőfényes napsütés és igazi fesztiválidő fogadta az immáron hetedszerre megrendezett Nagyok a Kicsikért fesztiválra érkezőket.
Molnár Attila (balra), Kálmán Andrea és Mounier Stephane a kicsiktől kapott plüss polipokkal
Fotó: Elekes Gergő / feol.hu
A Szárazréti Közösségi Ház udvara egy hatalmas sportközponttá változott május 20-án, ahol kicsik és nagyok egyaránt megmérettethették magukat különböző versenyszámokban, miközben közösen egy jó cél szolgáltak. A megjelenteket 10 órakor Molnár Attila és Mounier Stephane főszervezők, valamint Kálmán Andrea, a kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa köszöntette, aki elmondta, a nap során befolyt összeget a kicsi babák kékfénykezelésére és légzésfigyelő párnák megvásárlására fogják fordítani. Amíg a köszöntőbeszédét mondta, a főorvosnő végig egy csomagot tartott a kezében, mely mint kiderült, ajándékokat rejtett a „nagyemberek” számára. Kicsi plüsspolipokat, melyeket minden koraszülött baba inkubátorába elhelyeznek, hogy legyen mibe kapaszkodniuk a kis csöppségeknek. Hálájuk jeléül ezt küldték ők ajándékba a szervezőknek.
![](https://cdn.feol.hu/2023/05/ry0ZHpebITjbblAtoGCMHrFq0K6r9sXl9bgGlVOsWUg/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5YWNiYmFiOWM5YTRmY2E5NmRhY2MwOGEyZjE2YzZm.jpg)
Fotó: Elekes Gergő / feol.hu
A köszöntőket követően kezdetét vették a sportesemények, a KIDNASZTIKA során az apróságok képességfejlesztő tornagyakorlatokat végezhettek el. Ezzel párhuzamosan kigyúrt felsőtesteken csillant meg a nap fénye, javában zajlott ugyanis a Magyar Freestyle Street Workout Kupa versenyzőinek bemelegítése. E során a bátor apróságok is megmutathatták erejüket, hiszen a nagyok mellett ők is versenybe szállhattak a saját testsúlyos gyakorlatok erdejében, büszke szüleik szeme láttára. Sőt, a legjobbaknak a díjakat anyu, apu, az edző vagy akár a testvér adta át, ezzel még személyesebb hangulatúvá téve az eseményt. A gyerekek után aztán érkeztek a hivatásos versenyzők, az ember pedig nem győzte kapkodni a fejét, hisz a gravitáció törvényeit meghazudtolva dobálták magukat a levegőben a sportemberek a különböző szereken.
![](https://cdn.feol.hu/2023/05/sbSf9vBUm-s6iqucEssudDXBlbSDLNQR9zAaZfixHt4/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjOTAyY2UwYzE3YjRkZTZiYzA3NDZlNjEzNzkwNjhj.jpg)
Fotó: Elekes Gergő / feol.hu
Az esemény egy pontján aztán egy rövid időre szünetelt, hiszen a helyszínre érkezett Bucsi László, a Fejér Vármegyei Szent György Kórház igazgatója, aki elmondta, habár egyszerre három eseményen is jelen kellett ma lenniük a kórház képviselőinek, ő maga mindenképp szeretett volna a Nagyok a Kicsikértre kijönni, és megköszönni a szervezőknek a fesztivál létrejöttét.
![](https://cdn.feol.hu/2023/05/0lU0ws3tjeT7uE6GfeFP71KlM6pP8QIvsz2fb5FWyeQ/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2M2YyM2YyZDcxYjQ3M2U4MjEwZDMzMTFkOTg4ZDg4.jpg)
Fotó: Elekes Gergő / feol.hu
Tőlük nem messze a kosárlabda szerelmesei találták meg számításaikat, az Alba Fehérvár U11, Oroszlán utánpótlás csapata tartott bemutatót, a bátrabbak pedig csatlakozhattak is a labdazsonglőrökhöz.
14 órától országos premierre is sor került az erősember sport terén, hisz itt mutatkozott be a Supreme Strongman 10Próba elnevezésű verseny, mely során 10, erősember gyakorlatokból kialakított állomáson kellett túljutniuk a sportembereknek. Amint arról korábban mi is beszámoltunk, erre a programra akkora érdeklődés volt a Nagyok között is, hogy fél nap alatt be is teltek a nevezési helyek. A látványos és izgalmas versenyen szép Fejér vármegyei sikereknek is örülhettünk, hisz a dobogó három fokából kettőn megyénk fiai foglaltak helyet: harmadik helyen végzett Kovács Ferenc Polgárdiból, másodikként, óriási versenyt küzdve a győzelemért a mezőszilasi Sebestyén János finiselt, míg a dobogó legfelső fokára Molnár Zsolt léphetett fel.
![](https://cdn.feol.hu/2023/05/YyagP1UZX0stQOHkPZCtyRzHGX-Vb_JDXdScP_1vG_Q/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NDBmMzk2MzMyNTRkYzRiYzljMDQxMmIzZTU4OGJj.jpg)
Fotó: Elekes Gergő / feol.hu
Miután mindenki kellemesen kifáradt a sporteseményektől, 17 órakor a zene vette át a főszerepet, színpadra lépett a Máté Péter-díjas magyar rap/hiphop formáció, az Animal Cannibals, valamint a sokoldalú, tehetséges előadóművész, 4Tress, aki mind az éneklés, mind a rap terén ügyesen mozog. Ezt szombaton is bizonyította, Qka MC-vel és Ricsipível együtt hatalmas bulihangulatot teremtettek.
![](https://cdn.feol.hu/2023/05/yQ8Q0eHXLfGW1JFBi2b7aZbnNUHSXMknAiVlw7fd_yQ/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4N2E2ZTNjYzQ3MTQ2NTI5MDE2MzUwMWIzNmRkYTcw.jpg)
Fotó: Elekes Gergő / feol.hu
![](https://cdn.feol.hu/2023/05/lp3EMyiXYecq4yQEQe-oZ6J-99lvuMBvN3S3VETv0uA/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMWZmYWY5N2M2MjQ1YmM4OTFjNmNhYzk5MWE1YzY0.jpg)
Fotó: Elekes Gergő / feol.hu
A nap folyamán a helyszínen egy hatalmas üvegben gyűlt az adomány, mindenki, aki 3000 forint felett támogatta a jó ügyet, ajándékba emlékpólót, zoknit vagy épp telefontokot választhatott magának.
![](https://cdn.feol.hu/2023/05/8Tn0x1WvSMoK9StNM74EUjzVkQXwGamPekx40JFRwLo/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0OTY0YzM5YWQzZTQ0NGJhODc5YjRhYTMxMjAxZTA3.jpg)
Fotó: Mounier Noémi
Ha pedig sok jó ember összefog, ott bizony szép eredmény születik! A nap folyamán a helyszíni adományokból összegyűlt pénzt Molnár Attila és Mounier Stephane nyújtotta át Kálmán Andreának, ám ezeken felül még további három helyről fog érkezni adomány, így a végső összeg a szervezők reményei szerint meghaladhatja a félmillió forintot is.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban