Eperjes Károly: „Emberek, elkezdődött!”

– Milyen emlékeket őriz ezekről a sportolókról?

– Személyesen ismerhettem egynémelyiküket, hála Istennek. Az ember ilyenkor úgy van vele, hogy diákkorának a nagyjait látja. Már meglett színészként is köpni-nyelni nem tudtam: a hatháromról szóló film premierjére öten-hatan eljöttek közülük, azt se tudtam, hol vagyok, azt se tudtam, mi van. Az ember rájött, hogy lehet, a filmnek én vagyok a főszereplője, de ők az igazi főszereplők. És ami dumát ott lenyomott Öcsi bácsitól kezdve Jenő bácsi, Gyula bácsi, Nándi bácsi…

– Segítettek a film, a „6:3, avagy játszd újra Tutti” elkészítésében? 

– Nem, de nem is kellett. A magam korabeli fiatalok, akik nem tudták az Aranycsapat összeállítását, akik nem tudták, kik voltak az aranyérmeseink Helsinkiben, nem is játszhattak a többiekkel.

– Az a film egy lett a kedvencei közül?

– Igen! Az egyik. Mert én úgy vagyok a filmjeimmel, hogy mindegyiket nagyon szeretem. Hiába van valakinek két gyereke, nyolc gyereke, mindegyiket egyformán szereti. De a kedvencek között ott van, az biztos.

– Kű Lajosnak három célja van. Az egyik, hogy legyen Hungarikum az emlékhely, maga az „ügy”, és a diákok tanuljanak ezekről a sportolókról, a Helsinki olimpiáról. Azt is szeretné, hogy az olimpiákra induló magyar sportolók itt tegyék le az esküjüket. Mi a véleménye erről?

– Egyetértek. Az utóbbi lesz a legnehezebb feladat, mert eddig az esküt mindig valamelyik nagy nemzeti intézményben mondták el: vagy a Nemzeti Színházban, vagy a Vígszínházban, ráadásul most született egy nagyszerű atlétikai stadionunk Budapesten, a Csepel-sziget csücskében. Meglátjuk. De azt, hogy Hungarikum legyen, és a diákok tanuljanak róla, erősen ildomosnak tartom, ha már Kásler Miklós korábbi miniszter úr méltónak tartotta az emlékmű megszületésének támogatását, Melocco Miklós bátyám pedig egy ilyen gyönyörű szobrot alkotott ide. Látszik, mely generációknak fontos ez az ügy. Lajos azért nagyon jól forszírozza ezt, mert azt akarja, hogy a következő generációk is kapjanak ebből az érzésből, tudják, mi történt és vésődjék a szívükbe. Mint nekünk, amikor mi diákok voltunk: úgy ismertük az Aranycsapatot és azt az olimpiát, mint a mohácsi csatát vagy a honfoglalást.

– Hazajön Székesfehérvárra?

– Sok helyre térek haza, mert sokfelé éltem az országban, de az igazi szülőfalum az Hegykő a Fertő-tó partján. Nekem az is haza, amikor Erdélyben vagyok a barátaimnál, vagy amikor a Felvidéken dolgozom. De az is haza, amikor minap ott jártam Újvidéken. Elhajtottam a színésztársaim háza mellett, aki nem voltak otthon, de azért üzentem nekik, hogy nem voltatok otthon, de én igen!

– Kérem, idézze fel székesfehérvári emlékeit!

– A MÜM 320-as ipari szakmunkásképzőben tanultam, és a Videoton ifinek és a tarcsinak az edzéseit látogattam – inkább így mondanám. Olyan jó volt még a tarcsi is, hogy ha most elmondanám az összeállítást…! Később a tarcsi játékosainak a 95 százaléka UEFA-kupa döntőt játszott. Nekem Majer Lajos adta a színész nevem, de Csongrádival is nagyon jóban voltam, együtt laktunk a Vidi-szállón. Ám a legjobb barátom a Havasi Józsi lett, aki később a MÁV Előrében magyar gólkirályságig vitte, aztán később játszott Zalaegerszegen és Siófokon is. Sok barátom él itt, és mindig hívnak, hogy menjek velük focizni, ide vagy oda, és ha ráérnék… Sok jó focista volt itt, mind magyar, jó focista.

– Nyilván figyelemmel kísérte a legendás UEFA-sorozatot.

– Hogyne, hát hogyne, akkor már fiatal színész voltam. De a brazil-magyar meccsre is élesen emlékszem, amit megnyertünk három nullára. Ott melegített a Népstadionnál a csapat, és a Csongi meglátott, megállt, és kérdezte: „Színész, mit csinálsz itt?” Mondtam, hogy eljöttem megnézni, rendesen bemelegítesz-e? Mert a brazilokkal játszunk ám! És megvertük őket három nullra. Nagyszerűen játszottak.

– Mire emlékszik a Videoton-gyárból?

– Világos Miklós fejlesztésén dolgoztam, ő volt a mérnök. Azt mondta nekem: „Károly, Károly, maga ne csináljon semmit, csak üljön!”. Ha valamiért el kellett szaladni a könyvtárba, akkor engem küldtek. Mondtam, de hát én unatkozom, ám Miklós rám szólt: „Készüljön a színművészetire Károly, de addig ne csináljon semmit, még valamit összeköt nekem és baj lesz belőle!” Jó és szép emlékek ezek. Manyi néni vezette az öreghegyi művelődési házat, és én ott csináltam egy klubot, szerveztem egy kis színpadi csapatot. De jól éreztem magam a Maroshegyen is, amikor ott voltam koleszos, ott jártunk át a moziba. Aztán beiratkoztam a megyei művelődési házba, amit már visszakapott az egyház, ott indítottak egy tanfolyamot rendezőknek. Így nekem előbb lett rendezői vizsgám, mint bármi más: B-kategóriás, de az amatőr színházi rendezők számára az volt a csúcs! Komoly tanárok oktattak Montágh Imrétől kezdve Máté Lajosig, így én Székesfehérváron ismerkedtem meg a színjátszásnak az úgynevezett alapjaival.

– Talán nem emlékszik rám, de játszottunk egymás ellen a színészek, illetve az újságírók mérkőzésén…

– De igen, emlékszem!

– Miért nem lett futballista?

– Elmondom, mert az is itt történt. Egyszer Kovács Feri bácsi egy előkészületi meccsen betett az első csapatba a Wien Wacker ellen. Akkoriban az olaszoknál egy magas ember, a Facchetti volt a balhátvéd, ezért divatba jött, hogy a két szélső védő is magas legyen, ne csak a centerhalf. Nagy III azért lett jobb szélső védő, mert kitették centerhalfból és a Kovács Józsit hozták hátra a helyére, de előtte engem is kipróbáltak, és másokat, a Palaneket, a Végh Tibort, a Nyitrait. Nem voltam elég fordulékony, kaptam egy 160 centis balszélsőt, és akkor még salakon játszottuk az előkészületi meccseket: éreztem, hogy ebből baj lesz, és az lett. De apám látta, hogy nagyon szeretnek és rendesen járok edzésre, ezért megkereste a Németh Lajos bácsit – őt temettük nemrég, egymás mellett álltunk, ott volt a Szalma, a Tieber, a Csongi. Szóval apám megkérdezte: „Mester, a gyerek itt nem fog beférni. Elvinném az ETO-ba, a Haladásba, vagy a ZTE-be. Elengedi?” Lajos bácsi azt válaszolta: „Tanár úr, ne vigye!” „Miért, annyira jó?” „Nem, de szeretik.” Ez volt az én futball karrierem, mert aztán úgy lesérültem, hogy három hónapig nem dolgoztam, akkor iratkoztam be a színházi rendező tanfolyamra.

– Van olyan filmes álma, amit, ha nem adódik semmilyen akadálya, mindenképpen el akar készíteni?

– Igen, a Szent István. Írom és már be is adtuk, már a negyedik forgatókönyvnél tart. Egy jó Szent István, mondom én ezt itt Fehérváron! Amelyben nem úgy van, hogy „Veled Uram, de nélküled!”, hanem így: „Veled Uram, és nem nélküled!”  

– Életrajzában az szerepel, hogy a szülei papnak szánták. Valóban?

– Ez nem olyan bonyolult. Minden katolikus családban az elsőszülött fiút illett felajánlani papnak. De ez nem volt számomra nehezék, mert csak később mondták el nekem, amikor motoszkált bennem, hogy esetleg pap leszek. Egyik nagybátyám, Vajk Gyula Bodajkon papként szolgált, most emlékeztünk rá Spányi Antal püspök atyával és Mórocz Tamással. Meghívtak és beszédet is mondtam. A nagybátyám építette fel Shvoy Lajos püspök kérésére az első zarándok központot. Szóval én azért nem lettem pap, mert amikor úgy éreztem, hogy talán az leszek, és szóltam erről az édesapámnak, ő azt mondta: „Kisfiam, ez nem véletlen, aki a véletlenre hivatkozik, az az ördög unokaöccse. Téged mi felajánlottunk a keresztelőn papnak, mert te vagy az elsőszülött fiú. Vidd uram, ha akarod! De ez komoly dolog, ezt meg kell gondolni!” Meggondoltam, és észrevettem, hogy a Jóisten a nőket olyan szépnek teremtette, hogy ebből balhé lesz. Úgyhogy nem pap lettem, hanem Thália papja!

– Megrendült a hite az évek során?  

– Volt olyan, persze, kamaszkorban és az érvényesülés miatt. Mindig tudtam, hogy van Isten, a bajban mindig hozzá fordultam, de nem csak a bajban kell, örömben is. De az örömnél néha megfeledkeztem róla és magamnak tulajdonítottam bizonyos sikereket. El is kapattam magam, drog, pia, őrület, éjszaka: abból ki kellett gyógyulni. De Ő a gyógymódot is megadta.

– A keresztényeknek egyre jobban oda kell figyelniük arra, mikor mit mondanak. Európai kisebbségbe szorultunk?

– Ez mindig így volt, de mi vagyunk a legbiztosabb helyen. Európában sehol sincs keresztény értékrendű alaptörvény: azért támadnak minket, mert Magyarországon van. Még ha egy bizonyos korábbi kormányfő azt is mondta, hogy Mária levette rólunk a kezét. Hát nem vette le, sőt, nagyon munkálkodik értünk, és az sem véletlen, hogy a pápa annyira szeret ide járni. Szerintem, ha tehetné, még hamarább és még sokszor eljönne, mert rájött, hogy ez a szentek földje.

– Hitét és világnézetét mindig is nyíltan megvallotta, azonban az aktív politikai pályafutás, az országgyűlési képviselőség csupán egy hónapig tartott. Miért?

– A színész válogatottal fociztunk az ELTE bajnokságában is, mert nekünk kevés volt a heti két edzés és a hétvégi meccs, ezért ismertem neves embereket, Áder Jánosnak a násznagya is lehettem Isten kegyelméből. Tehát beneveztünk az ELTE bajnokságára, ott találkoztam először Orbán Viktorral, Deutsch Tamással, Kövér Lászlóval és a többiekkel. Látszott rajtuk, hogy sportszerető hazafiak, ebből nagy baj nem lehet, gondoltam. Hívtak, legyek Fidesz-tag, de nem tudom miért, nemet mondtam azzal, hogy támogatlak benneteket. Aztán eljött az a helyzet, a Gundelben volt a megbeszélés, amikor a képviselőségre kértek. Nem mondom meg, milyen művészek voltak ott előttem és utánam, hányan mondtak igent, hányan nemet. Áder János, Orbán Viktor, Kövér László ült ott, és azzal a mondattal léptem be: „Szevasztok srácok, ekkora a baj?”  Azt mondtam, két kikötésem van: se a szélsőjobbal, se a szélsőballal nem fognak össze, és akkor állok fel, amikor akarok. Kezet fogtunk. „Mikor állsz fel?”, kérdezték még. „Miután leteszem az esküt, aztán jöjjön az, aki ért ehhez, de beviszek egy embert”, válaszoltam. Himnusz, hajrá magyarok, aztán lemondtam. Varga Mihály így került be a Parlamentbe, egy katolikus helyett egy református presbiter.

– Hitte volna akkor, hogy lesz egy ilyen tizenhárom év?

– Azt, hogy lesz egy ilyen tizenhárom év, nem tudtam, de azt igen, hogy Mária nem hagyja el az országot. Sem Szent István, sem a szentek. Szent Pio atyának két látomása volt. Először Magyarország körül töviskoronát látott, ez volt Trianon, ötvenhat volt beleírva és vér csöpögött, ezt már mindenki érti. Második látomásában Magyarország körül a töviskorona kivirágzott, rózsakoszorú lett, és mint egy főnixmadár, csodálatos fényesség szállt fel belőle. Azt mondta, minden nemzet irigyelni fogja a magyart, mert tőlünk fog felszállni az, ami megváltoztatja az egész világot. Emberek, elkezdődött!