2023.10.12. 11:00
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel"
A kommunista egyházüldözésről volt szó a Mathias Corvinus Collegium fehérvári telephelyén kedden este. Arató György, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala tudományos kutatója előadásában a megtorlások brutális éveit elevenítette fel a szovjet hadsereg megszállásától a kádári megtorlásig.
Arató György előadása a Grand Inkubátorházban.
Fotó: Nagy Norbert
A történész szakember emlékeztetett, a kommunizmus azért látott ellenséget a keresztény közösségekben, mert az istenhit egy olyan szuverén szabadságot adott a híveknek, ami ellentétes a totalitárius diktatúrák célkitűzéseivel, akik uralni akarták az egyént és a közösségeket is. E szomorú történelmi folyamatok hazai fejezeteit mutatta be Arató György a Grand Inkubátorházban. A jelenlévőket Östör Annamária, a Mathias Corvinus Collegium székesfehérvári képviseletének vezetője köszöntötte, ezt követően adta át a szót az előadónak, aki rámutatott arra is, hogy a magyarországi pártállami rezsim is deklaráltan akarata szétzilálni az egyházi életet, és a brutális fizikai terrortól, a koncepciós pereken át, különböző módokon törekedett a keresztény felekezetek intézményes és morális tönkretételére.
A FEOL kérdésére a Nemzeti Emlékezet Bizottságának munkatársa kifejtette, bár a Kádár-korszakot puha diktatúrának szokás nevezni, ám ez egy rossz történelmi berögződés, hiszen ugyanaz a totalitás jelenik meg ebben az időszakban, mint a korábbi, Rákosi-korszakban, csak módszerek változtak, a kevésbé látható „megoldások” irányába tolódtak. Mint mondta, az egyházellenesség továbbra is állami szintű politikai irány maradt. Ezt alátámasztva, előadásán felidézte Kádár János 1958-ban elmondott szavait: „Meg kell értetni, hogy mi a klerikalizmus ellen tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel is harcolunk, mert nálunk nem klerikális, tehát papi uralom van, hanem munkás-paraszt uralom." Arató György rámutatott arra a nem elhanyagolható tényre is, miszerint az 1956-os szabadságharc leverése után a vidéki papgyilkosságok olyan brutalitást mutattak és olyan töménységben zajlottak, ami fölveti a Rákosi-diktatúrával való vetélkedést. Mint mondta, 1945 és 1972 között 2500-3000 elmarasztaló ítélet született egyházi vagy hitvalló személyek ellen.
A szakmai rendezvényen sok érdeklődő vett részt, akik az előadást követően a témát részletesen bemutató „Küzdelem a lelkekért " című kiállítást is megtekinthették.