2 órája
Kinevezték a Szent István Király Múzeum új szakmai igazgatóját
A döntést a jelölttel teljes egyetértésben hozta meg a város és a múzeum vezetése. Az új szakmai igazgató ezer szállal kötődik az intézményhez, eddig Gorsium szakmai vezetőjeként segítette a munkát.
Fotó: FMH-archív (Pesti Tamás)
Kovács Loránd Olivér lett a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatója, aki 2022 márciusától egészen mostanáig a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének tudományos igazgatójaként dolgozott. Mellette folyamatosan szakmai tanácsadóként felelt a SZIKM Gorsium Régészeti Parkért.
2019 és 2022 között a Szent István Király Múzeum igazgatóhelyetteseként dolgozott a térség muzeális értékeinek megőrzéséért, a tudomány népszerűsítéséért és a múzeum szakmai működéséért. Az ezt megelőző időszakban a terepi feladatellátásért felelős főosztályvezetőként tevékenykedett a az MNM Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóságán. 2016-tól 2022 márciusáig az MNM Villa Romana Baláca kiállítóhely vezetője volt.
Dolgozott korábban a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központban, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságánál, valamint a Klapka György Múzeumban. Gyakorló régészként és ásatásvezetőként számos feltárás fűződik a nevéhez. Az újonnan kinevezett szakmai igazgatónak nagy tapasztalata van az országos hatókörrel régészeti feladatok szervezésében, lebonyolításában, ellenőrzésében – olvasható a szekesfehervar.hu oldalon.
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17427395_auto_resized.jpg)