Szima Viktória fehérvári előadása régi korok szépítkezési szokásairól

Egy barokk-rokokó patikában különösen stílszerű, ha a Valentin-napi előadás a régi korok csábítási trükkjeit veszi sorra – jelentette ki az előadó, Szima Viktória, a megyei levéltár munkatársa, aki az emberiség őstörténetétől kezdve ismertette a szépítkezési szokásokat.

Nos, a társadalmi hierarchiában mindig jobb helyet foglalt el az az ember, aki szebbnek és erősebbnek hatott. A dús női keblek már az őskorban a termékenységre utaltak, a férfiaknál a lapos has az egészséget jelezte, de az erő is fontos volt, hiszen a férfinak kellett védelmet nyújtania.

Szima Viktória szavaiból kiderült, hogy parfümöket már az ókori Egyiptomban használtak – igaz, kevésbé tartós, olajalapú illatosítók voltak ezek -, de az egyiptomiak festették a hajukat, a parókájukat és a szemüket is, Nefertitiről pedig az is kiderült, aranyozta a körmét... Az ókori Hellászban a test szépítése inkább a nők elfoglaltsága volt: még a mellbimbókat is földfestékkel kenték be, hogy egészségesebbnek és vonzóbbnak hasson a testük. Ami a rómaiakat illeti: ők gyantával szőrtelenítettek, festették – leginkább szőkítették – a hajukat, és a tejfehér bőr volt a divat. Azt is tudjuk, hogy a rómaiak előszeretettel jártak fürdőbe, és komolyan törődtek a testükkel. Nos, a kereszténység a test ápolásának kultuszát teljesen eltörölte. A szépítkezéssel persze akkor is foglalkoztak, főleg a kurtizánok.

A reneszánsz változást hozott: Itáliában ekkor az araboktól tanult desztilláció alkalmazásával illatos vizeket készítettek. Ezenkívül egyfelől zsír- és viaszalapú kenőcsöket használtak, másfelől pedig lágy pomádét arcpakolás gyanánt. Érett reszelt almát alkalmaztak ehhez, tettek hozzá szegfűszeget, uborkát, epret – s ezzel kenték be az arcukat. De zabpehely, méz és tej keverékét is használták, ami gyulladáscsökkentő hatású volt. Szima Viktória arról is beszélt: a földrajzi felfedezések is új szereket hoztak. A kakaót például külső-belső szépítőszerként tartották számon, a burgonyát pedig arcpakolásként, lágy pomádéként használták – zsíros bőrre. A burgonya felhasználásával tették szilárdabbá, sűrűbbé a lágy krémeket is. Később Itália helyett Franciaország vált a szépség-

ápolás központjává, különösen Medici Katalin uralkodása idején sokféle kozmetikumot használtak. Ám a tisztálkodást veszélyes dolognak tartották – rettegtek a víztől... Csak a 17. század második felében mutatkozott igény valamelyest a mosakodásra.

Szima Viktória a „Lajosok korának” szépségápolási trükkjeiről is beszélt. Hajat nem nagyon mostak, viszont rizsporos parókát hordtak, amihez tetűkaparó is dukált, ha viszketett az élősködők miatt a fejbőr... Az arcot is fehérre meszelték, és kétoldalt pirosították, hogy egészséges pírt kapjon. A finoman kéklő ereket is elegánsnak tartották, ezért ezeket az apró erecskéket kékkel festették fel a fehérre kent arcra. A szépségflastrom is nagy divat volt: a gyulladásos furunkulusok elfedésére is ez szolgált. Másrészt a sötét pötty világosabbnak mutatta az arc alapszínét. A szépségpöttyök annyira elterjedtek, hogy elhelyezésüknek még üzenet-

értékük is volt. Megmutatták, ki keres épp párt magának és ki az, aki így üzeni: bármilyen titkot rábízhatsz...