Májer Krisztina februárban adott életet gyermekének

A saját nevelésű kézis szélső, Májer Krisztina, illetve immár Szabó-Májer Krisztina egy hete töltötte be 25. életévét, februárban lett édesanya, életet adott Larának. Egyénileg tréningezik, a koronavírus miatt nem is tehet másként –, ám tervei szerint a nyáron már a társakkal kezdi a felkészülést, ősszel pedig vissza is tér a pályára.

– Immár 18 éve, 2002-ben kezdtem kézilabdázni, 7 évesen voltam először edzésen a Verseci úton, azóta nem is léptem pályára más klub színeiben. A felnőtt együttesben a 2011-12-es idényben mutatkoztam be, 2008 óta 374 meccsen 872 gólt lőttem, ezek a hazai bajnokság és kupa mérkőzései, az EHF-kupában vívott találkozókat nem számoltam bele.

Mi jelentette a legnagyobb sikert?

– A négy éve, Szigetszentmiklóson vívott négyes döntő az MK-ban. Az elődöntőben a győriektől szenvedtünk vereséget, a másik ágon a Fradi találkozott az érdiekkel, mi a bronzmeccsen utóbbiaktól szenvedtünk vereséget. Korábban, a 2013-14-es idényben elődöntőig jutottunk az EHF-kupában, a dán Esbjerg ellen az utolsó másodpercben kapott góllal kaptunk ki az elődöntőben. Akkor még keveset játszottam, de arra a menetelésre örömmel emlékszem, ha jobban odafigyelünk, mi jutottunk volt a Lada Togliatti elleni fináléba. Dániában 25-24-re nyertünk, itthon 27-26-re kikaptunk, az ellenfél az idegenben lőtt több góllal ment tovább. Persze akadtak szép sikerek is az utóbbi években.

Tavaly júniusban derült ki, hogy kisbabát vár, ezért az idei szezont már el sem kezdte a lányokkal.

– Kislányunk, Szabó-Májer Lara 2020.02.02-án született, nagyon különleges ez a dátum, hiszen a számokat visszafelé olvasva is ugyanazt adja ki, azaz palindrom szám. Gyermekünk a minap lett három hónapos, igazi életvidám, mosolygós baba, bearanyozza napjainkat. Szerencsénk van vele, hiszen 7-8 órát alszik éjszakánként, tehát engedi pihenni a szüleit.

A hirtelen véget ért idényt kihagyta, ám a hírek szerint újra edzésbe állt. Mikor kezdte ismét a tréningeket?

– Az orvosom javasolta, hogy várjam meg a gyermekágyi időszak végét, azaz a szülés után hat héttel kezdtem el a mozgást, addig csak nagyobb sétákat tettünk Larussal – apukájával így hívjuk a kicsit – és a két kutyusunkkal. Sajnos, amikor már járhattam volna edzésre Horváth Hajnalkához, a klub rehabilitációs edzőjéhez, hazánkat is elérte a koronavírus-járvány, kénytelen voltam itthon maradni. Ezért úgy döntöttem, itthon végzem a gyakorlatokat, valamint futni járok édesapám társaságában, aki velem edz. Apukám ismert futballista volt a megyében, nemrég töltötte 60. életévét. Anyukám is természetesen sportol, az Alba FKC jogelődjében, a Köfém SC-ben kézilabdázott, tagja volt az elsőként élvonalba jutó gárdának a kilencvenes évek elején. Tehát a futással nincs gond, illetve ha Lara alszik, a férjemmel és apukámmal tollasozunk az otthonunk megfelelő nagyságú, füves, hátsó udvarán. Ahogy múlik az idő, egyre jobban kialakul a napi rutin, ami már nekem is egyszerűbbé teszi a napjaimat, látom, hogy mikor tudok időt szakítani a tréningekre. Szerencsések vagyunk a férjemmel, hiszen Fehérváron születtünk és élünk, itt laknak a szüleink is, ezért van és lesz is bőven segítségünk a gyereknevelésben. A nagymamák, nagypapák és a dédmamák alig várják már az unokázást, de természetesen a papák és a család többi tagjai is kiveszik majd a részüket, ha a járvány véget ér, én pedig edzésen, vagy meccsen leszek.

A társak eredményeit figyelte a közelmúltban, járt a mérkőzésekre?

– Természetesen kint voltam az összes hazai összecsapáson a szülés előtt, és utána is két héttel már szurkoltam a társaknak. Nagyon hiányoztak a lányok, a csapat, a szurkolok. Jó érzés volt nézni a bajnokikat, mert mindenkitől, a szurkolóktól és a klub vezetőitől is azt a visszajelzést kaptam, hogy várnak vissza. Ez nagyon jó érzéssel töltött el, nagyon várom már, hogy a következő szezonban újra a Köfém-csarnokban pattogtathassam a labdát. Azt talán mondanom sem kell, a lányom a hazai meccseken természetesen mindig ott lesz apukájával, ő az Alba egyik legfiatalabb szurkolója.