2021.04.03. 20:05
Fehérvári érmek a fővárosi mászókalandon
A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség az idei negyedik Magyar Kupa-furdulót rendezte meg március utolsó hétvégéjén, a hazai mezőny ezúttal nehézségi mászásban mérte össze az erejét.
Fotó: Pixabay.com
A köteles biztosítás mellett zajló versenyen két székesfehérvári klub sportolói is részt vettek a BigWall mászóteremben a fővárosban: a Rotpunkt Sziklamászó Egyesület három, míg a Székesfehérvári Hegymászó Sportklubot egy fő képviselte.
A juniorok és a felnőttek között egyaránt induló Forgács Eszter Evelin teljesítménye a korcsoportjában a 3., a nyílt női mezőnyben a 10. helyre volt elegendő. A szintén két kategóriában nevező Pajor Vince az Ifjúsági B korcsoportban a 4., a felnőttek között a 43. pozícióban végzett. A gyerekek mezőnyében mászó Fürstner Leon (SZHSK) csakúgy, mint a miniknél versenyző Németh Levente ezüstéremmel gazdagította gyűjteményét.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban