2021.05.07. 07:06
Csabán indul a hajrá – A sereghajtóval játszik pénteken az Alba FKC
A tabella alján szerénykedő csapat otthonából kell elhoznia a két pontot az Alba Fehérvár KC-nak. Józsa Krisztián együttese a Békéscsabával találkozik a női kézilabda NB I 22. fordulójában.
A Békéscsaba kellemesebb falat lesz, mint az ETO
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Meglehetősen viharos a viharsarkiak szezonja. A lila-fehérek sorozatban hat mérkőzést veszítettek el azóta, hogy március elején otthon három góllal legyőzték a Szombathelyet. Ez volt az első győzelmük a szezonban, ezért (is) szerénykednek az utolsó helyen hárompontos hátrányban legyőzöttjüktől. Fél lábbal szinte már a másodosztályban vannak. Az utolsó szalmaszálakat ragadhatják meg.
A 11. helyen álló Alba Fehérvár KC-nak nem volt győzelmi esélye a legutóbbi fordulóban, hiszen a világ egyik legjobb – ha nem a legjobb – csapata, a Győr ellen léptek pályára itthon. A 40-25-ös vereség után győzelemre készülnek a fehérváriak, akik januárban 35-28-as diadalt arattak itthon a Békéscsaba felett.
– Az ellenfelünk korántsem annyira gyenge, mint azt a tabella mutatja – szögezte le Józsa Krisztián, az Alba vezetőedzője. – Tehetséges, fiatal játékosokból álló csapat. Számukra a bajnoki hajrá lesz a vízválasztó, és ezt ellenünk nyitják meg. Jó a sorsolásunk, hiszen ugyan négy hét alatt hat meccsünk van, de ezek többségén esélyesként lépünk pályára. A Győr elleni találkozón voltak olyan pozitívumok, amelyekre tudunk építeni, de szeretnénk úgy nyitni, hogy az utolsó hat mérkőzésünkre jó szériába kerüljünk.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/9fqJx5YQqvYWzNlh-uMyoF8oPXDrANu27Fv7S3CCAVI/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhmNTYzYjdjY2ZjMDQwY2I5ZWQ4Zjc5Njc2MTIxMTVk.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
– Nem volt egyszerű a hazai meccsünk a Békéscsaba ellen – emlékeztet a Győrnek üres kapus gólt szerző hálóőr, Dányi Bernadett. – A végletekig kiélezett mérkőzésre számítok ma este. Több csapattal is egyenlő pontszámunk van. Ahhoz, hogy odaérjünk a középmezőny elejére, szükségünk van erre a két pontra. Ne felejtsük el, hogy ezúttal teljes kerettel tudnak ellenünk kiállni, ebben a tekintetben tehát más lesz ez a mérkőzés a januárihoz képest.
Ha már Dányi bravúrját megemlítettük, ne menjünk el szó nélkül Szabó-Májer Krisztina teljesítménye mellett sem, aki a padról beszállva pillanatok alatt négy góllal kínálta meg egy héttel ezelőtt az ETO-t. A szélső sem számít sétagaloppra a Viharsarokban.
– Hazai pályán szívós, küzdős csapat a Békéscsaba. Egy pillanatig sem adják fel. Voltak kiváló támadásaink a Győr ellen, ezeket jó lenne átmenteni a ma esti derbire is. Egy percig sem szabad kiengednünk, és koncentráltan, fegyelmezetten kell játszanunk!
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban