2021.08.06. 20:38
Harmincöt percig tartotta a lépést az Alba FKC riválisával
Az Alba Fehérvár KC a héten másodszor is pályára lépett a felkészülés jegyében. Ezúttal a tavalyi bronzérmes Motherson-Mosonmagyaróvár KC nehezebb ellenfélnek bizonyult, és győzött is nyolc góllal.
Triscsuk Krisztina nyolc góljával a mezőny legeredményesebb játékosa volt
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Alba Fehérvár KC-Motherson-Mosonmagyaróvár KC 26-34 (14-15)
Mór, 200 néző
Vezette: Felhő, Öcsi
Alba Fehérvár KC: Pijevic – Töpfner 5, Bardi 1, Boldizsár, Gerhát K. 3, Triscsuk 8 (4), Takó 2. Csere: Tóth N., Kubina (kapusok), Snbaztian 1, Hudák 1, Besszer 1, Varga E. 1, Háfra L. 2, Domokos, Utasi 1. Vezetőedző: Boris Dvorsek
Motherson-Mosonmagyróvári KC: Mistina – Tóth E. 4 (1), Lancz 5 (2), Kovács P. 6, Pásztor 6, Tóth G. 2, Hajtai 2. Csere: Szemerey, Soltész (kapus), Csekő, Stranigg 4 (2), Kojic 2, Asanin 2, Konecná 1, Badinszky. Vezetőedző: Gyurka János
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 6/5
A felkészülés harmadik hetében járnak a csapatok, és a fizikai, valamint technikai munka mellett egyre jobban előtérbe kerül a labda, és ezen túl pedig sorra követik egymást a tesztmérkőzések. A új vezetőedző, a horvát Boris Dvorsek fehérvári debütálása sikerült szerdán a Budaörs ellen, a szakember ezúttal az előző idényben a dobogó harmadik fokára lépő Motherson-Mosonmagyaróvár KC együttese ellen küldte csatába lányait.
Ellenfelük a múlt héten játszotta le első edzőmeccsét a Bécsben edzőtáborozó Sport-Union Neckarsulm ellen, a Bundesligában tavaly hatodik helyezést elérő német gárdáját magabiztosan 38-26-ra győzték le.
Érdekesség, hogy az Albában szinte egy teljes kezdősort ki tudnának állítani a volt MKC játékosokból, mivel Töpfner Alexandra, Bardi Fruzsina és Dányi Bernadett után ezen a nyáron Domokos Dalma és Hudák Emma is ide szerződött.
Emlékeztetőül, a 2020/21-es szezonban mindkét csapat nyerni tudott a másik otthonában, az MKC 31-27-re, míg az Alba 28-25-re győzött.
Tea Pijevic zsinórban négy bravúros védéssel jelezte, hogy jó formában van, ám a mezőnyben igencsak kapkodóan kezdett a Fehérvár. A 4. percben aztán gyors egymásutánban kétszer mattolta őt Ana Kojic és Hajtai Vanessza. Csikorogtak a kerekek a vendéglátók részéről, de azért a 10. percre kiegyenlítettek Töpfner Alexandra találatával (4-4). Sőt, Triscsuk Krisztina hetesből először a találkozón vezetéshez juttatta csapatát (6-5). Ezt követően is igen hullámzó volt a játék, több technikai hibával megspékelve. Aztán úgy tűnt, hogy Töpfner megtartja „jó szokását”, és a szerdai meccshez hasonlóan eredményesen játszva az első félórában ötször talált be. Felváltva vezettek a csapatok, de kétségkívül a legnagyobb felhördülés Gerhát Kincső felsősarkos gólja után hallatszott a lelátóról. Majd az ukrán Tamara Snbaztian a 22. percben először harcolt ki kétgólos Alba-előnyt (12-10), melyet Pijevic jóvoltából meg is tartottak egy darabig, miután kivédte Tóth Eszter büntetőjét.
A félidő hajrája azonban a Mosonmagyaróvár csapatáé volt, akik fordítottak, egymás után háromszor vették be Pijevic kapuját, igaz a góljaikat rendre védekezési hibák előzték meg (13-14).
Úgy tűnt, hogy láthatóan jó tett a szünet, mert utána Snbaztian, valamint Takó Viktória találatai adták meg az alaphangot, bár ezt követően a mérkőzés elejét lekopírozta az Alba FKC, és megintcsak kissé kapkodtak a lányok. Ennek eredményeként pillanatok alatt a 40. percre négygólos vezetést kovácsoltak a mosoniak (18-22). Tricsuk próbált ugyan két góljával faragni a különbségen, de folyamatosan négy gólon tartotta ellenfelét az kisalföldi csapat. A folytatásban könnyű gólokat láthattunk mindkét gárdától, és a végére igencsak kinyílott az olló, már csak az volt kérdéses, hogy mennyi lesz a differencia.
- Látszott, hogy a Mosonmagyróvár egy héttel előttünk kezdte a munkát, ennyivel előttünk is járnak. Harmincöt percig azt játszotta a csapat, amit megbeszéltünk, de utána már kiütközött ez az egy hét előny. – mondta Dvorsek a lefújás után.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban