2021.10.30. 19:53
Közel volt a győzelemhez az Alba FKC
Bravúros döntetlen játszottak a női kézisek az MTK-val.
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap
Az Európa-ligában is vitézkedő MTK otthonába látogatott az Alba Fehérvár KC, amely abban is bízhatott, hogy a legutóbbi fordulóban, a Kisvárda ellen megszerzett győzelem lendületben tartja őket.
Az első félidőben ez így is történt, mert Boris Dvorsek tanítványai pariban voltak a házigazdákkal. Töpfner Alexandra, és Mana Ohyama vezérletével, valamint Tóth Nikolett védéseinek köszönhetően vezettek, vagy rövid időre hátrányba kerültek a fehérvári lányok. Ha kellett képesek voltak arra is, hogy két gólos hátrányt pillanatokon belül eltüntessenek. Akár egy gólos vezetéssel is mehettek volna a szünetre, de a 13-13 is hízelgő volt az Alba számára.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/Qj8Jn_J_wsMmws8Y1sOjLGG_SwbajBpq4e14qlmuJ64/fill/2435/1753/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0M2QzNjBiZGI0MzQ5ZDFiOGUyZDIwYjJmZGQ4Zjc0.jpg)
Hát még a második félidő hajrája! Ami az ezt megelőző időszakot illeti, az MTK négy-öt góllal is elhúzott, de az Alba extrát tudott nyújtani, és visszajött a meccsbe. Tea Pijevic védései, Takó Viktória góljai révén egyenlített Boros Dvorsek együttese! Sőt, nagyon közel állt a győzelemhez! A megsérülő Töpfner Alexandra helyén játszó Domokos Dalma kezében volt a meccslabda (azért egy nagyon fontos gól így is lőtt a hajrára kanyarodva), de maradt a döntetlen, ami remek eredmény az Alba FKC számára!
MTK Budapest – Alba Fehérvár KC 27-27 (13-13)
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban