Légiós élet

2023.07.26. 09:39

Kerkez Milos elégedett az első angliai mérkőzésével

Kerkez Milos elégedetten nyilatkozott, miután csapata, a Bournemouth felkészülési mérkőzésen 3-2-re legyőzte a Southamptont – írja az MTI.

MW

Kerkez Milos elégedetten nyilatkozott a Southampton elleni találkozó után

Forrás: AFC Bournemouth / Facebook

A kedd esti összecsapás volt a magyar válogatott védőjének első találkozója a Premier League-ben szereplő együttesben, a Bournemouth pedig a walesi David Brooks hajrában lőtt góljával idegenben tudott nyerni.

Boldog vagyok, hogy túl vagyok a bemutatkozáson, és ilyen stadionban, ilyen nézősereg előtt szerepelhettem

 – értékelt a találkozó után a klub hivatalos csatornáján Kerkez Milos, aki kezdőként 77 percet töltött a pályán. 

A csapatunk remek és egyre jobban megértjük egymást. A társak egyből befogadtak, otthon érzem magam, szép lassan pedig az edzések tempójához és minőségéhez is hozzászokom.

– mondta a magyar válogatott játékos, aki a Bournemouth-hoz akart szerződni, így nagyon boldog, hogy már az első mérkőzésén is túl van, a mutatott teljesítményével pedig elégedett.

A magyar játékost külön bejegyzésben is köszöntötte új csapata a Facebookon.

Alig várom, hogy szombaton az Atalanta ellen hazai környezetben, saját szurkolóink előtt is pályára léphessek

– zárta a hátvéd, akinek együttese a West Ham Untied elleni, augusztus 12-i bajnoki rajtig jövő szombaton még a francia Lorient-nal is összecsap.

A 19 éves Kerkez Milos leigazolását múlt csütörtökön jelentette be az angol élvonal legutóbbi idényében 15. helyezett együttes, amely a sajtó szerint 18 millió eurót fizetett a játékjogáért az AZ Alkmaarnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában