2024.04.08. 16:00
Feol Sportpodcast – Deli Rita magyar válogatott olimpiai ezüstérmes kézilabdázóval beszélgettünk
Fotó: Horog László / FMH
Tinédzserként bemutatkozott a Tatabánya élvonalbeli együttesében, majd a fővárosba igazolt, a Spartacus és a TF gárdája után 1994-ben került Dunaújvárosba. Három évet töltött a Dunaferrben, ahol KEK-et nyert 1995-ben, újabb két év múltán előbb a Vasas, majd a Ferencváros következett. Olimpiai ezüstérmes és Európa-válogatott lett, Bécsbe szerződött, a közvetlen európai elithez tartozó Hypo Niederösterreich gárdájához, két évvel később, 2002-ben tért haza, az Alcoa FKC-hoz. Pályafutását Fejérben fejezte be, krónikus saroksérülése miatt. Edzősködni kezdett az utánpótlásban, majd négy éven át dirigálta az NB I-es felnőtteket, 2020-ban mondott le a vezetőedzői posztról. Három éve tévés szakkommentátorként dolgozik férfi és női Bajnokok Ligája meccseken, ami elmondása szerint legalább akkora felkészülést igényel, mint anno az edzősködés.
Feol podcast
- Feol Podcast: Vendégünk Hargitai-Kiss Virág, média szakember és kineziológus
- Feol Podcast: Vendégünk Farkas Bendegúz, aki zenekarával első koncertjére készül az 123-klub színpadán
- Feol podcast: Vendégünk Tóth Gábor sebész szakorvos, kiváló zongorista
- Feol Podcast: Vendégünk Radnai Zoltán, sárbogárdi tánctanár
- Feol Podcast: Vendégünk Göde Imre, fotós