Női vízilabda

2024.04.27. 18:38

Közel volt a bravúr, de ötméteresekkel kikapott a DFVE

Nem hiányzott sok ahhoz, hogy legyőzze az FTC-Telekomot és egyenlítsen a bajnoki döntőért vívott párharcban a DFVE, de ötméteresekkel 15-13-ra kikapott a női vízilabda OB I rájátszás elődöntőjének második mérkőzésén.

Szabó Róbert

Nem jött össze a bravúr a Ferencváros ellen

Fotó: dfve.eu, archív

A 17-10-re elveszített idegenbeli mérkőzés után ezúttal hazai környezetben fogadta a Ferencvárost a DFVE, a feladat pedig egyértelmű volt: ha életben akarja tartani esélyeit a bajnoki döntőre a dunaújvárosi együttes, akkor le kell győznie riválisát.

Az első negyed nagyon sokáig nem hozott gólt, az első találat csupán bő három perccel a játékrész vége előtt született meg, Máté Zsuzsanna révén kerültek előnybe a fővárosiak. Kicsit több mint fél perc volt hátra amikor Horváth Brigitta viszont kiegyenlített, így 1-1-es döntetlennel zárult a gólszegény első nyolc perc.

A szünet után aztán gyorsan beindult a Ferencváros, Dömsödi Dalmának 25 másodperc kellett ahhoz, hogy betaláljon, amire 5:42-nél jött Garda Krisztina válasza. Ezután Horváth Brigitta volt ismét eredményes, a DFVE pedig először vette át a vezetést a találkozón, de ez nem tartott csak alig több, mint fél percig, hiszen Tóth Csabai Dóra egyenlített.Ezután Sümegi Nóra Virág ismét előnyhöz juttatta a dunaújvárosiakat, Dobi Dorina Lili pedig 5-3-ra módosította az állást másfél perccel a nagyszünet előtt. A lefújás előtt még Kuna Szonja is betalált, így minimális, egygólos DFVE vezetésnél mehettek szünetre a felek, 5-4.

A fordulás után jól kezdett a Ferencváros, Vályi Vanda gyorsan egyenlített, Gurisatti Gréta pedig emberelőnyben szerzett gólt és juttatta előnyhöz a vendégeket. Ezután Horváth Brigitta egalizált, majd nem sokkal később ismét betalált és a vezetést is megszerezte a hazaiaknak, akik Dobi Dorina Lili és Garda Krisztina révén hárommal húztak el, 9-6.

Az utolsó nyolc percben aztán semmi nem jött össze hazai oldalon, előbb Leimeter Dóra szépített, majd Gerendás Matilda egyre csökkentette a különbséget. Ekkor érkezett Géraldine Mahie, aki ismét visszaállította a kétgólos differenciát, de Pőcze Panna ismét egyre zárkóztatta a Fradit, Gurisatti Gréta révén pedig egyenlítettek a vendégek 2:46-al a vége előtt. Kereken két perc volt vissza, amikor Dobi Dorina Lili ismét betalált, így egy kis előnybe került a DFVE, de 23 másodperccel a lefújás előtt Leimeter Dóra kiharcolta az ötmétereseket az FTC-nek, 11-11.

Az ötméteres párbajban aztán 13-13-ig fej-fej mellett haladtak a felek, ekkor azonban Sümegi Nóra Virág kapufára dobta a büntetőjét, majd Szabó Nikolett is, Kuna Szonja és Gurisatti Gréta pedig betalált, így 15-13-ra lezárta a találkozót.

A Dunaújváros a vereséggel elbukta az elődöntőt, így a bronzéremért küzdhet, ahol az Eger lesz majd az ellenfele. Az a párharc szintén az egyik fél második győzelméig fog tartani.

Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület – FTC-Telekom 13-15 (1-1, 4-3, 4-2, 2-5, 2-4)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában