Gál Péter Pál: Egyértelmű kihívás a szövetség előtt, hogy szintet kell lépni

Mi az ön célja ebben az új felállásban? Melyik feladat lesz az, amiben a legnagyobb hatékonysággal tud fellépni?

– Szeretném, ha az új felálló elnökséggel, elnökasszonnyal és az őt segítő szakmai stábbal újraterveznénk a dolgainkat a magyar jégkorongban, utánpótlás- és profi szinten egyaránt. Szerencsére minket felvértezett rengeteg tapasztalattal a nemzetközi hokivilágban való szereplés. Kár lenne tagadni, de a magyar jégkorong, a magyar válogatott fellegvára Fehérvár, és luxus volt, hogy a szövetség nem használta azt a tapasztalatot és azt a tudásanyagot, ami itt felhalmozódott. 

Miért nem volt használva ez a tapasztalat?

– Az előző elnökség más koncepció mellett képzelte el a szövetség összetételét. Azt a koncepciót követte az előző elnök úr – és ez szíve joga, tehát semmi gond ezzel –, hogy az elnökségen kívül tartja a klubok képviselőit, hogy ne a klubérdekek mentén menjenek a csatározások. Én ezt személy szerint másképp látom, mert a kluboknál, vagy a klubvezetőkben felhalmozott tapasztalat és tudás, szerintem le kell csapódjon a szövetség mindenkori elnökségében. Tényező kell legyen a döntések hátterénél, mert ez alapján tud elmozdulni előre a magyar jégkorong. Persze a klubok szakmai képviselői korábban is részt vettek különböző bizottsági munkákban. Azt, hogy ezeknek a bizottságoknak a véleménye végül mennyire csapódott le az elnökségi döntésekben, ezt nem tudhatjuk. De a visszajelzések alapján voltak kétségeink.

Akkor az már biztosan változik, hogy mostantól fajsúlyosabban jelenik meg a klubok véleménye a döntéseknél?

– Igen, és nem csak a Fehérvár, hanem általánosan a magyar klubok is fajsúlyosabban jelennek meg a szövetség döntéshozó szervezeteiben, döntően az elnökségben. Én kifejezetten örülök, hogy a személyemen keresztül a fehérvári hoki is ott lehet, és próbál segíteni. De előre szeretném kijelenteni, itt nem arról van szó, hogy mi arra szeretnénk használni az elnökségi tagságot, hogy a klub érdekeit érvényesítsük. Hanem arról, hogy a fehérvári klub a többi klubbal és a szövetséggel együttműködve, olyan stratégiai döntéseket készítsen elő, amely összességében a magyar jégkorong további emelkedéséhez vezet. Mert úgy érzem, hogy kicsit megrekedtünk ezen a téren. 

Mit ért ezen pontosan?

– Talán annyit azért ki lehet jelenteni, hogy a nemzetközi ligában, ahol évről évre szerepelünk, jó ütemben és jó érzékkel építkezünk. Talán az kívülről is látható, hogy próbáljuk tartani a lépést, ami szükséges ahhoz, hogy a magyar jégkorong, és rajtunk keresztül a magyar válogatott is tudja tartani a lépést. De ugyanezt el kéne érni az Erste Ligában, a magyar bázisú bajnokságban is, hogy az ott szereplő csapatok is folyamatos szakmai fejlődésen menjenek keresztül, ne ugyanazokkal a problémákkal szembesülve bukdácsoljunk évről évre. Ezt talán a markáns stratégiai elképzelések hiánya, vagy a nem jó megközelítés okozza. 

Akkor ez lesz az egyik komoly feladat az új elnökségnek?

– Azt mindenki elismeri, hogy valamilyen módon lökést kell adjunk az Erste Ligának. Mert hosszú távon az nem fog működni, hogy egyetlen klub van az országban, amely nemzetközi szintű versengésben szerepel, de a mögötte lévő hátországban megáll az idő, és nincs fejlődés. Persze minden jobb, mint mondjuk 2000-ben volt, ez elvitathatatlan. De most 2024 van, nemsokára majd 2030 lesz, és nemcsak a magyar jégkorong fejlődött az elmúlt 20 évben, mondjuk Szapporo óta, hanem az összes európai ország is töretlenül halad előre. Az amúgy is topon lévő skandináv jégkorong is fejlődik, az észak-amerikai jégkorong is önmagához képest fejlődik. Nagyon naivnak és vaknak kell lenni annak, aki azt gondolja, hogy ha mi fejlődünk és zárjuk az olló alsó szárát, akkor az ollónak a felső része az állandó. Akkor vagyunk eredményesek ebben a munkában, hogyha a mi szárunkat gyorsabban tudjuk zárkóztatni, mint amennyire a másik nyílik. Ez roppant nehéz munka. Ha nulláról indulsz, onnan könnyebb első ugrásként föllépni egy bizonyos szintre. Viszont amikor ott találkozol az azon a szinten régóta sikereket elérő klubokkal vagy nemzetekkel, ott hirtelen már minden centiméternyi haladás is sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, mint korábban akár egy méternyi ugrás. Ezzel szembesülünk most a magyar jégkorongban. Aminek a fejlődése kívülről nézve stagnálni látszik, miközben csak annyi történik, hogy más is fejlődik, és ezt a sportágon kívül élők nem feltétlenül veszik észre.

Hogy lehetne ezt megmutatni? 

– Kommunikációban. Ahol viszont az a kérdés, hogy milyen mélységekig menjen el. Mert a fecsegés soha nem jó, de a túlzott szófukarság sem kifizetődő. Egyrészt a szurkolók, a támogatók, akik segítenek minket, megérdemlik azt, hogy olyan mélységű tájékoztatást kapjanak, ami segíti őket abban, hogy reálisan elhelyezzék a magyar jégkorongot a világban, és tudják milyen nehézségekkel szembesülnek éppen a sportágban dolgozó szakemberek. Nem biztos, hogy a nehézségek elhallgatása mindig a legjobb út. Véleményem szerint tisztességes, jó kommunikáció szükséges a magyar jégkorong, és az őt támogatók és szeretők között. 

Elnök úr korábban nyilatkozta, hogy Szapporo, Krakkó és Szentpétervár után a válogatott iránt kicsit csökkent az érdeklődés, és ezt valahogy orvosolni kell. Talán a rossz kommunikáció volt az egyik oka ennek a visszaesésnek?

– A magyar válogatott Szapporo utáni életében is sok bravúrt ért el, de azok a győzelmek ma már nem számítanak a közönségünk, a szurkolóink szemében bravúrnak. Emiatt nehéz ugyanazt a tüzet fenntartani, és ez teljesen érthető. Ha bármelyik ország válogatottjával 10 éven belül 32-edszer játszunk, az irreális elvárás – főleg tét nélküli meccsen –, hogy csarnokokat töltsünk meg. Ez egy feladat a jövőre nézve, hogy a válogatottat a szerethetőségen kívül újra érdekessé és vonzóvá tegyük. Nem egyszerű, hiszen amiről most beszélgetünk, amögött rögtön felsejlik a pénz, a gazdasági kihívások sötét felhője. De ha azt akarjuk, hogy a magyar válogatott, mint a jégkorong szövetség top terméke, érdekes, eladható, és emellett sikeres is legyen, arra bizony áldozni kell.

Erre van már elképzelés?

– Szerintem nem a válogatott lett kevésbé szeretve, hanem a válogatott programok lettek kevésbé érdekesek azok számára, akik ezekből a programokból az elmúlt 20 évben már fogyasztottak 10-et, 20-at, 25-öt. Ez már szakmai, szervezési kérdés, hogy miképpen tudunk komoly szakmai kihívást jelentő válogatottakat idecsábítani felkészülési mérkőzésekre. Vagy a Sárközy Tamás Emléktornára - ami kiemelt programja a Magyar Jégkorong Szövetségnek -, hogy a szurkolók számára is érdekes, új impulzust jelentsen. 

Akkor az a huszonkettes csapdája, hiszen jobbnak kéne lenni a válogatottnak, mert akkor egyszerűbb lenne olyan nemzeteket elhívni. De pont attól lennénk jobbak, ha ilyen erős csapatok jönnének. 

– A válogatottnak stabilan magas szinten kéne játszania, és talán ez a rögtön visszajutás, egy lépés lehet ebbe az irányba. Ez is történelmi pillanat a válogatott életében, erről álmodoztunk korábban, hogy kiesés után azonnal visszajussunk. Most majd azon kell dolgoznia a szakmának, hogy jöjjön el az a történelmi pillanat, amikor nem esünk ki. De ez még keményebb dió lesz. Itt van az, amikor a centiméternyi haladás sokkal nagyobb küzdelmet és kihívást jelent. De ezzel tudnánk megkönnyíteni a háttérben dolgozó szövetségi menedzsereknek a dolgát, hogy mérkőzéseket tudjanak lekötni a stabilan magas szinten jegyzett európai válogatottakkal.

Elvégre miért akarna a svéd válogatott a divízió 1/A-ban szereplő csapattal felkészülni az elit világbajnokságra? 

– Általában úgy épül fel egy válogatott vb-felkészülése, hogy a legelején egy alacsonyabban jegyzett ellenféllel kezdi a küzdelmet, majd egyre nehezebb csapatok következnek, és utána lódul neki a vb-nek. Korábban, amikor egy magasan jegyzett válogatott elkezdte a felkészülést, és velünk játszhatott volna, akkor mi még jó eséllyel éppen a divízió 1-es vb-n voltunk. Nem is lehettünk opció. A négy nemzet tornája esetében ez már inkább gazdasági kérdés, de egyszer meg kell lépni azt, hogy behúzunk olyan jégkorong-válogatottakat, amelyek vonzóak a szurkolók számára. Egyértelmű kihívás a szövetség előtt, hogy itt szintet kell lépni. 

Fehérváron mi a következő szint? A csapat megbízható tagja lett az EBEL-nek, majd ICEHL-nek. Egyedül talán a csarnokra lehetett valakinek rossz szava, de ez is megoldódott. 

– Jól tudtuk, hogy miközben szakmai téren nemzetközi szinten teljesít a fehérvári jégkorong, miközben mi NB I-es produkciót tettünk ki a jégre, jó esetben is NB III-as infrastrukturális háttérrel rendelkeztünk. Annak ellenére, hogy imádjuk a Raktár utcát. Az a bölcsőnk, az eddigi otthonunk, a történelmünk odaköt minket. Viszont mostantól a kiválóan működő fehérvári szakmai munka mellé, a csapatunk kapott egy csodálatos arénát. Már nem csupán a csapat és a szakma, hanem az otthonunk is NB I-es. Legyünk is rá büszkék, mert helyszín tekintetében rögtön az élre ugrottunk az ICEHL-ben, de még a legkritikusabbaknál is simán top 3-ban vagyunk. Most az a feladat, hogy összecsiszoljuk a csapatot, a szervezetet az arénával, mint munkahellyel. Ezek a napi feladatok zajlanak a háttérben, miközben folyik a bérletértékesítés, tehát a szurkolókat is „beszoktatjuk” az új otthonunkba.

Szabad tudni valamit a bérletértékesítési számokról? 

– Ez például egy kihívás, ha már kihívásokról beszélünk. A következő szintlépés az, hogy ezt az arénát is meg tudjuk majd tölteni. Első lépésként legalább a kiemelt mérkőzéseinkre. Én személy szerint ebben a 6000-es arénában egy 4500-as átlag nézőszámmal elégedett lennék. Ehhez persze olyan produkciót kell majd letennünk a jégre, olyan csapatot kell összehoznunk a szurkolóknak és a támogatóknak, hogy a következő években is megújítsák a bérleteiket. Vagy hozzanak magukkal még egy szimpatizánst, aki szintén bérletes lesz. Az lenne az álom, hogy szinte a csarnok háromnegyedét bérletesekkel töltsük meg. De haladjunk lépésről lépésre, ahogy a szakmában is. Aktívak voltak eddig is a korábbi rajongóink, túlszárnyaltuk a Raktár utcai bérletek számát, ezt kijelenthetem. És itt is szeretném megdicsérni a munkatársaimat, akik elképesztő energiát tesznek bele, teljesen új területen, teljesen új bérletértékesítési rendszerben. Azt tudni kell, hogy az Aréna bérleteinek értékesítője a város, mint tulajdonos és a létesítmény üzemeltetője. Mi a munkánkkal az ő munkájukat segítjük. 

Nehéz volt elnök urat erre az interjúra elcsípni. Sokan biztos azt gondolják, hogy ha valaki elnök egy klubnál, az kevesebbet dolgozik. Mit csinál pontosan a Hydro Fehérvár elnöke? 

– Részt vesz a napi munkában. Én nem klasszikus elnök vagyok, hanem egyfajta ügyvezető, ügyvivő elnökként dolgozom a klubnál. Tehát az aláírási jogok, a végső döntési kötelezettségek az én vállamat nyomják. Ezért számomra teljesen természetes, hogy részt veszek napi szintű feladatokban. Ennek persze az is az oka, hogy nem vagyunk klubként és szervezetként sem akkorák, mint a nagy nemzetközi klubok. A meglévő anyagi lehetőségek mellett nagyon meg kell gondolnunk, hogy mekkora dolgozói létszámmal üzemelünk. Ezért minden feladatból kiveszem a részem, a külsős egyeztetéseknek, a munkatársi megbeszéléseknek résztvevője vagyok, sőt, ezeket döntően én generálom. Amellett, hogy a munkatársaimnak megadom azt a szabadságot, hogy a megbeszélt feladatokat önállóan elvégzik. Mindig is abban hittem, hogy a kiadott feladat elvégzése számít, nem pedig az, hogy melyik napszakban történt a munkavégzés. A mi munkánk teszi a klubot, a sportsikereken túl egy szimpatikus, támogatandó szervezetté. Ehhez pedig pozitív hozzáállás kell, egy jó kapcsolatteremtő és kapcsolatmegtartó képesség. És nem csupán az elnöktől vagy az elnök közvetlen munkatársaitól, hanem a klub dolgozóitól is.