2 órája
Utánpótlás-válogatottal erősített a Vidi
Hivatalos oldalán jelentette be a Fehérvár FC, hogy egy évre kölcsönvette az MTK Budapest U21-es válogatott labdarúgóját, Kovács Mátyást.
Kovács Mátyás az új idényben a Vidit erősíti
Fotó: fehervarfc.hu
A két csapat megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a székesfehérvári együtteshez a szélsőként és támadóként is bevethető futballista.
Kovács Mátyás a Gödöllő SK-ban kezdett el futballozni, majd 2014 szeptemberétől a Vasas Kubala Akadémián pallérozódott. Négy évvel később került az MTK Budapesthez, ahol előbb végigjárta az utánpótlást, majd a 2021-2022-es idényben az NB I-ben is debütált. Egy évvel később alapember volt az NB II-ben ezüstérmet szerző, és feljutó kék-fehér együttesben.
A 21 esztendős futballista eddig 33 NB I-es mérkőzésen léphetett pályára, amelyeken két gólpassz a mérleg. Az NB II-ben 32 alkalommal kapott szerepet, azokon hét gólt és hat gólpasszt jegyzett.
– Nagyon örülök, hogy itt lehetek, egy nagyszerű, nagy múltú csapat sok jó eredménnyel. Szeretném segíteni az idei évben a klubot – mondta Kovács Mátyás, a székesfehérváriak újdonsült futballistája. Hozzátette, a gyorsaságával és a cselezőkészségével tudja leginkább segíteni a csapatot. Kiemelte, vannak ismerős arcok is, hiszen Schön Szabolcsot is ismeri, Lucas Marióval pedig az U21-es válogatottnál játszottak együtt.
A fiatal futballista szeretne sokat fejlődni és játszani, gólokkal és gólpasszokkal segíteni a Fehérvár FC-n, amellyel szeretne a lehető legtovább eljutni az európai kupaporondon.