2024.07.12. 16:08
Kiütés! – sima győzelemmel Szuperliga-győztes a Kiskút TK
Magabiztos, 5-0-s győzelmet aratott a Kiskút TK az MTK elleni döntőben a női tenisz csapatbajnokság Szuperligájában pénteken.
Megvédte címét a Fehérvár Kiskút TK a női tenisz csapatbajnokság Szuperligájában
Fotó: Ruzsinszky Róbert
A székesfehérvári együttesnél ezúttal Stollár Fanni volt az egyes számú játékos, aki Jani Réka ellen lépett pályára, hiszen Gálfi Dalma nem volt ott az MTK-val. Stollár az első szettet magabiztosan 6:2-re behúzta, a másodikban azonban egyenlíteni tudot jani, de a szuper tie-breakben nem volt kérdés, 10–5-re a Kiskút TK játékosa nyert, így előnybe került a címvédő.
A második pályán eközben Tóth Amarissa küzdött Nagy Adrienn ellen. Az első szett igazán izgalmasra sikerült, csak rövidítésben tudta megnyerni Tóth, a második játszmában azonban 6:3-ra diadalmaskodott, így már 2-0-ra ment a Kiskút TK és egyre közelebb került a győzelemhez. Ehhez még pluszban segített Bartha Panna is, aki a hármas pályán kiütéssel, 6:1, 6:0-ra verte Benke-Giosanu Izabellát.
Végül Kristina Kucova tette fel a pontot az i-re, aki kiosztott egy biciklit az MTK fiatal játékosának, Gyene Csengének, azaz 6:0, 6:0-ra legyőzte, így eldőlt, hogy biztosan a Kiskút TK lesz a bajnok, 4-0 lett az állás. Az ötösön Farkaslaki-Hints Flóra ezúttal nem játszotta végig a meccsét, hiszen Bukta Ágnes 3:0-nál feladta a mérkőzést.
A Fehérvár Kiskút TK ezzel a sikerrel megvédte címét a női csapatbajnokság Szuperligájában. Hamarosan Fehér Tamás csapatvezetővel is beszélgetünk a sikerről.
Női tenisz, csapatbajnokság, Szuperliga, döntő
Fehérvár Kiskút TK – MTK 5-0
Egyéni mérkőzések:
Stollár Fanni – Jani Réka 6:2, 4:6, 10–5
Tóth Amarissa – Nagy Adrienn 7:6, 6:3
Bartha Panna – Benke-Giosanu Izabella 6:1, 6:0
Kristina Kucova (szlovák) – Gyene Csenge 6:0, 6:0
Farkaslaki-Hints Flóra – Bukta Ágnes 3:0-s állásnál Bukta Ágnes feladta