Értékelt a Mester

Tegnap, 18:13

Hornyák Zsolt: Nem gondoltam, hogy hiányérzetem lesz

A Puskás Akadémia FC borította a papírformát és 3-3-as döntetlent játszott a Fiorentinával a Konferencia Liga-selejtező playoff körének első mérkőzésén idegenben. A találkozót követően hiányérzetéről beszélt Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője.

Szabó Róbert

Hornyák Zsolt szerint minimálisan igazságos eredmény született csütörtök este

Fotó: puskasakademia.hu

– Ha egy csapat 2-0-ra vezet és nem nyer akkor egy edző nem lehet elégedett. Hiányérzetem van. Ugyanakkor ha azt nézem, hogy ki ellen játszottunk ma, akkor biztos, hogy elégedettnek kellene lennem, de nem vagyok az – kezdte gondolatait a szakember. Hozzátette, érezték, hogy ellenfelük lebecsüli a tudásukat, mivel még frissek az európai térképen, és ezt szerették is volna kihasználni.

Hornyák Zsolt arról is beszélt, az első félidővel elégedett volt és jól is sikerült, a végén azonban elkövettek egy olyan gyermeteg hibát, amit nem kellett volna. Ha ez nem történt volna meg akkor úgy érzi a győzelem is összejöhetett volna.

– Tisztában vagyok, és tisztelem a Fiorentinát és a játékerejét, de tudtuk, hogy a felállásuk még nem száz százalékos, hiszen új edzővel vágtak neki az idénynek. Ezt szerettük volna, és használtuk is ki. Őszintén, nem gondoltam, hogy hiányérzetem lesz a mérkőzés után, mégis az van. A csapatom azonban végül megmutatta a karakterét, visszajött a meccsbe, így minimálisan igazságos eredmény született – zárta gondolatait a vezetőedző.

A döntetlent érő gólt fejelő Wojciech Golla a puskasakademia.hu-nak elmondta, ha az első negyed órát nézik, akkor mondhatják, hogy csalódottak és sajnálják, hogy pont a szünet előtt sikerült szépíteniük a firenzeieknek, akik aztán fordítottak is. Végül sikerült döntetlent elérniük, ami idegenben, egy olyan csapat stadionjában nagyszerű eredmény, ahonnét nagyon nehéz győzelemmel távozni.

– Azt megígérjük, hogy a Fiorentinának a Pancho Arénában sem lesz könnyű dolga – zárta gondolatait a középhátvéd.
A Puskás Akadémia FC a 3-3-as döntetlennel továbbra is nyitva hagyta a főtáblára jutás kérdését, amely így Felcsúton dőlhet majd el augusztus 29-én, csütörtökön 21.00 órától. A felcsútiak feladata nem lesz könnyű, azonban a csoda, mint láthattuk bármikor sikerülhet, és egy ekkora csapatot is meg lehet lepni bármikor.

A Puskás Akadémia FC ráadásul bejelentette, hogy szerződtette a 27 esztendős zöld-foki szigeteki válogatott futballistát, Laros Duartét, aki 89 mérkőzésen szerepelt a holland élvonalban, így nagyszerű erősítés lehet a jövőre nézve Hornyák Zsolték számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában